Betöltés…
20.7 C
Budapest

Mezítláb a vörös szőnyegen? Margaret Qualley felvette a Chanel cipőjét, amelynek gyakorlatilag nincs talpa

Első pillantásra úgy tűnhetett, Margaret Qualley egyszerűen mezítláb érkezett új filmje londoni premierjére. Közelebbről azonban kiderült, hogy visel cipőt – csak éppen olyat, amelyből szinte minden hiányzik, amit hagyományosan cipőtalpnak nevezünk. A színésznő a Chanel 2026/27-es Cruise kollekciójának egyik legtöbbet vitatott darabját húzta fel: a különös lábbeli a sarkat és a bokát fogja körbe, miközben a lábfej és a talp nagy része közvetlenül a földdel érintkezik. A kifutón már meghökkentette a divatvilágot, most pedig Margaret Qualley kivitte a vörös szőnyegre is.

A londoni premieren csütörtök este elsősorban Ridley Scott új filmjéről, a The Dog Stars-ról kellett volna szólnia mindennek. Ott volt Jacob Elordi, a film négylábú szereplője, Rak is megkapta a maga vörös szőnyeges pillanatát, Qualley pedig fekete Chanel-ruhában érkezett. Mégis egy aprónak aligha nevezhető részlet kezdte elvinni a figyelmet: a színésznő lába.

Mezítláb a vörös szőnyegen? Margaret Qualley felvette a Chanel cipőjét, amelynek gyakorlatilag nincs talpa

Qualley ugyanis azt a Chanel-szandált választotta, amely már a divatház Cruise 2026/27 kollekciójának bemutatójakor feladta a leckét a hagyományos cipő fogalmának.

A Vogue találóan „barefoot sandal”, vagyis mezítlábas szandál néven említi a darabot. Konstrukciója szándékosan radikális: hátul van egy bőrből kialakított sarokrész, amelyet pántok és fűzők rögzítenek a bokához, de a hagyományos értelemben vett talprész hiányzik alóla. A lábujjak szabadon maradnak, és járás közben a viselő saját talpa érinti a talajt. Vagyis ez nem az az eset, amikor egy átlátszó pánt miatt távolról úgy látszik, mintha valaki mezítláb lenne, Qualley valóban szinte mezítláb sétált végig a londoni premieren – csak egy Chanel-konstrukció tartotta a sarkát és a bokáját.

A Chanel szándékosan kérdezett rá arra, mit nevezünk még cipőnek

A különös lábbeli Matthieu Blazy első Chanel Cruise kollekciójában jelent meg. A bemutatót április 28-án Biarritzban, a francia baszk tengerparton rendezték meg, és a helyszínnek komoly történelmi jelentősége volt a divatház számára.

Gabrielle Chanel 1915-ben éppen Biarritzban nyitotta meg couture-házát, ahol egy fedél alatt működött a butik, a műhely, a szalon és saját lakrésze. A Chanel hivatalos ismertetése szerint Matthieu Blazy első Cruise-kollekciójával tudatosan ehhez a kiindulóponthoz tértek vissza. A kollekció egészében összekeveredett a szalon kifinomultsága és a tengerpart szabadsága: selymek, raffiaszoknyák, mosott pamutvászon és strandhoz kapcsolódó részletek kerültek egymás mellé.

Ebben a környezetben már kevésbé véletlen a mezítlábas cipő ötlete is. A strandokon természetes mezítláb járást Blazy egy luxusház kézműves nyelvére fordította le – csakhogy ebből olyan tárgy született, amely egyszerre divatkiegészítő és vizuális tréfa.

Mert ha nincs talpa, cipő-e még a cipő? A kifutón ez filozofikus divatkérdésként is működhetett. London betonján már valamivel gyakorlatiasabb problémának tűnt. A Vogue meg is jegyzi: meglehetősen merész döntés volt ilyen lábbeliben végigsétálni egy vörös szőnyegen, ahol a viselő talpa gyakorlatilag ugyanolyan kapcsolatban van a járófelülettel, mintha valóban mezítláb lenne.

A CHANEL Cruise 2026/27 kollekció 34-es lookja a Biarritzban rendezett bemutatón. A modell a divatház különleges, hagyományos talp nélküli „barefoot” szandálját viseli – ugyanezt a lábbelit választotta Margaret Qualley is a The Dog Stars londoni premierjére. Fotó: CHANEL

Margaret Qualley viszont pontosan az a Chanel-nagykövet, akin ez működhet

Qualley régóta szoros kapcsolatban áll a francia divatházzal, és rendszeresen viseli a Chanel darabjait vörös szőnyegen és divateseményeken. Korábban a márka kifutóján is szerepelt, így egy ennyire kísérleti Chanel-darab megjelenése rajta jóval tudatosabb divatpillanat annál, mint hogy valaki egyszerűen furcsa cipőt választott egy premierre. A színésznő a meghökkentő lábbelit nem harsány ruhával párosította: egy fekete, finoman bohém hatású, rojtos Chanel-ruhát viselt, minimális ékszerrel, lágyan hullámos hajjal és sötét köröm-, illetve lábkörömlakkal. A visszafogott fekete összképben éppen ezért még feltűnőbbé vált, hogy látszólag nincs rajta cipő.

A ruhaválasztás ráadásul illeszkedett a Chanel egyik legfontosabb hagyományához is. A ház a 2026/27-es Cruise kollekció bemutatásakor külön hangsúlyozta, hogy a kis fekete ruha folyamatosan újraértelmezi önmagát. Qualley ennek egy meglehetősen XXI. századi változatát mutatta meg: klasszikus fekete Chanel-ruha fölül, alul pedig egy olyan luxuscipő, amely szándékosan megtagadja a cipő egyik legalapvetőbb funkcióját.

És egyelőre nem is lehet csak úgy besétálni érte a Chanelhez

Akinek közben megtetszett az ötlet, hogy luxusáron járjon mezítláb, annak egyelőre várnia kell. A Vogue szerint a különleges szandál nem része a Chanel szokásos kereskedelmi kínálatának, így jelenleg főként a ház VIP-ügyfelei és közeli kapcsolatai számára lehet hozzáférhető. Ez természetesen csak tovább növeli a tárgy körüli érdeklődést. A divat történetében sokszor éppen azok a darabok váltak emlékezetessé, amelyek első látásra használhatatlannak, túlzónak vagy egyenesen abszurdnak tűntek. Magas sarkú cipők, amelyekben alig lehet járni; táskák, amelyekben szinte semmi nem fér el; ruhák, amelyek inkább szobrok, mint hétköznapi öltözékek.

A Chanel új szandálja ebbe a hagyományba illeszkedik – csak különösen egyszerű ötlettel: mi történik, ha egy cipőből egyszerűen kivesszük a talpat? Margaret Qualley londoni megjelenése alapján legalább egy dolog biztos: beszélni fognak róla.

Közben azért film is készült. A premieren bemutatott The Dog Stars Ridley Scott új, posztapokaliptikus filmje, Peter Heller 2012-es regényének adaptációja. Jacob Elordi mellett Josh Brolin, Guy Pearce, Benedict Wong, Allison Janney és Margaret Qualley is szerepel benne, az amerikai mozibemutatót augusztus 28-ra tervezik.

Csütörtök este Londonban azonban néhány percre még Ridley Scott világvége utáni történetét is sikerült háttérbe szorítani egy olyan Chanel-cipővel, amelynek talán éppen az a legnagyobb luxusa, hogy szinte nincs is belőle semmi.

Forrás: Chanel, Vogue, People

Margaret Qualley a The Dog Stars londoni premierjén mutatta meg a Chanel különleges, talp nélküli szandálját. Videó: MTV UK / Facebook

ualley-chanel-barefoot-footwear-premiere-1815505

Aktuális

Teljesen lezárták Catania repülőterét – estig nem indulnak és nem érkeznek járatok az Etna hamuja miatt

Teljesen leállt hétfőn a légiforgalom a szicíliai Catania repülőterén...

Constantinovits Miklós lett az Országos Mentőszolgálat főigazgatója – öt évre kapott megbízást

Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvos lett az Országos...

Csődvédelembe menekült az airBaltic – létszámleépítésről is tárgyal a légitársaság

Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban az airBaltic. A lett...

Már három mandátummal vezet Andersson Svédországban – Kristersson még nem adja fel

Tovább nőtt Magdalena Andersson ellenzéki tömbjének előnye a svéd...

Isten Éltesse XIV. Leó Pápa (71 éves)

Az Esti Hírlap boldog, békés születésnapot kíván XIV. Leó...

Eljárás indult a holland turistabusz sofőrje ellen a suschi tragédia után

Büntetőeljárás indult annak a holland turistabusznak a sofőrje ellen,...

Nem ismerte be bűnösségét Filemon Mihály – folytatódik a lombkoronasétány büntetőpere

Nem ismerte be bűnösségét Filemon Mihály, Nyírmártonfalva korábbi polgármestere...

Embergázolás Rákoshegynél: befejeződött a helyszínelés, újraindult a vonatforgalom

Befejeződött a reggeli embergázolás helyszínelése Rákoshegynél, ezért Rákoshegy és...

Magyar Péter: „Nem azért küzdöttünk, hogy az előzőhöz hasonló rendszert építsünk”

Nagyarányú családipótlék-emelést jelentett be 2027-re Magyar Péter, 20–25 százalékkal...

Antonelli nyert Madridban, Norris pedig egy rosszkor jött VSC miatt bukta el a győzelmet

Kimi Antonelli megnyerte a 2026-os Spanyol Nagydíjat a madridi...

Negyven magyart menekítettek ki a Brač szigetén pusztító tűz elől

Negyven magyar állampolgárt menekítettek ki a horvátországi Brač szigetén...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK