Megosztás az X-en
Tegnap este 2026.01.26. a TV2 képernyőjén útjára indult A Nagy Ő legújabb évada, amely a főműsoridőben, este nyolc órakor startolt el, és már az első adásban komoly érzelmeket, rivalizálást és látványos pillanatokat hozott. A műsor középpontjában ezúttal Stohl András áll, akiért tizenkilenc nő költözött be a villába, hogy megküzdjön a szívéért.
A nyitóepizódban bemutatkoztak a szereplők, sor került az első találkozásokra és az első benyomás rózsakarkötőjének átadására is, ami már ekkor feszültséget keltett a lányok között. A nézők bepillantást nyerhettek a villa világába, a kamerák mögötti hangulatba és abba a különleges helyzetbe, amikor egyetlen férfi kegyeiért kell versengeniük a résztvevőknek.
Mint a műsor egyik szereplője most személyesen mesélek arról, hogyan éltem meg az első napot, milyen érzés volt belépni a villába, találkozni Stohl Andrással, és szembesülni azzal, hogy tizennyolc riválissal kell megküzdenem. Az alábbiakban őszinte, kulisszák mögötti beszámolóm következik – minden szűrő nélkül.
Kulisszák mögött, első nap – őszintén
A Nagy Ő műsorának egyik szereplőjeként megígértem magamnak – és most nektek is –, hogy minden nap hozok egy kis beszámolót, gondolatot vagy kulisszatitkot arról, hogyan éltem meg valójában a forgatást.
Őszintén bevallom: bekerülni egy ilyen műsorba, és Stohl András szívéért „versenyezni” számomra egészen különös élmény volt.
Egyrészt azért, mert ez nem az a klasszikus felállás, amit én ismerek vagy amiben hiszek – ahol a férfi hódít, a nő pedig vár. Ez ennek éppen az ellenkezője.
Másrészt azért is, mert – bár izgalommal vártam – ez jócskán a komfortzónámon túl volt.
Amikor beléptem ebbe az egészbe, egy dolgot eldöntöttem:
nem erőltetek semmit.
Úgy mentem be a villába, hogy majd hoz mindent a sors.
Ha működik a kémia, András úgyis azt akarja majd, hogy maradjak.
Ha nem működik… akkor miért is maradnék?
De ha már meghoztam a döntést, hogy beköltözöm, akkor igenis odateszem magam.
Én ilyen típus vagyok:
vagy csinálok valamit teljes szívemből – vagy sehogy.
Nálam nincs középút, nincs „hetyegés”.
Azt mondtam magamnak:
ha eddig nem érkezett meg a megfelelő férfi az életembe,
akkor most megnézzük, megérkezik-e a nő a megfelelő férfi életébe.
A tét nagy volt.
És igen, mindent bevetettem.
A piros ruha választása – amit a Crystal Store biztosított számomra – egyáltalán nem volt véletlen. Tudatos döntés volt.
Mintha bikaviadalra mentem volna.
Az első pillanattól kezdve hatni akartam Andrásra.
Azt akartam, hogy ne felejtse el: én is beköltöztem.
Azt hiszem, sikerült is – hiszen az első benyomás rózsakarkötője az én csuklómra került.
Őszintén örültem neki… bár bevallom, egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat:
vajon ezt hogyan fogadják majd a lányok?
Nem felejtettem el, hogy 19-en vagyunk ott egy célért.
És igen, bevallom: mindenkit riválisnak éreztem.
A helyzetet az is nehezítette, hogy pontosan tudtam:
az ország egyik legjobb színészének a szívébe kell „bejutnom”.
De egy színész mikor önmaga, és mikor van szerepben?
Ez a kérdés végig ott motoszkált bennem a villa falai között.
Minek higgyek?
A szememnek – vagy az érzéseimnek?
Egy pillanatra sem voltam teljesen nyugodt.
Sokan voltunk – ami egyszerre volt jó és nehéz.
Megismertem sok kedves, értékes nőt…
de ők voltak azok is, akikkel meg kellett vívnom a saját csatámat Andrásért.
Soha nem voltam még ilyen helyzetben.
Soha nem kellett „tepernem” egy férfiért.
47 éves vagyok – és úgy tűnik, ez a feladat most érkezett meg az életembe.
Mielőtt beléptem a villába, rendeztem a gondolataimat.
Amennyire lehetett, felkészítettem a lelkemet arra, hogy
19 nővel kell majd „szembenéznem” egyetlen férfiért.
Vittem magammal mindent, ami segít megtartani az egyensúlyomat:
– a lélekerősítő könyvemet
– a gumiszalagjaimat
– a sportcipőmet
– a citromfű teámat
– a meditációs zenéimet
Figyeltem a pihenésre, adtam magamnak időt a regenerálódásra.
Meg is kaptam a Csipkerózsika becenevet – és volt más is, ami a lelkiállapotomat tükrözte… de erről majd később.
Az első nap tele volt izgalommal és várakozással.
Én voltam az utolsó beköltöző.
Este nyolc körül érkeztem meg.
Teljes titoktartás. Maximális izgalom.
Beültem egy fekete autóba.
Ahogy előre néztem, annyira elvarázsolt a villa gyönyörű, kivilágított látványa, hogy észre sem vettem: az autó megállt.
Kinyílt az ajtó.
Ráléptem a vörös szőnyegre.
És innentől… alig emlékszem.
Elindultam András felé.
Igyekeztem önmagam lenni.
Amikor megláttam, megtelt a szívem.
Egy kedves férfi állt előttem, akivel korábban még sosem találkoztam.
A szemébe néztem – és megnyugodtam.
Azt éreztem: van értelme annak, hogy itt vagyok.
Zavarban voltam, a hatása alatt.
Nem is tudom pontosan, miről beszéltünk.
Rám nézett András, és nem létezett más, minden megszűnt körülöttem.
Néhány kellemes pillanat után beléptem a házba…
még akkor sem volt teljesen világos, hová érkeztem. Csak sodródtam.
A kamerákat nem figyeltem.
Csak mentem előre – 18 nő közé, akik egy pillanat alatt riválissá váltak.
Azt éreztem:
ők azok, akik majd „miszlikekre szednek”.
Ha maradni akarok, meg kell találnom velük is a békét.
Megnyugtatásként viszont hamar megkaptam az első benyomás karkötőjét.
Ennek köszönhetően béke volt bennem – és reggel fél hatkor, egy nagyon hosszú nap után, végre álomra hajthattam a fejem.
És ez még csak az első nap volt…
Esti Hírlap rovatvezető