Megosztás az X-en
Van egy tíznapos világ, ami nem múlik el nyomtalanul. Nem csak emlékké válik, hanem valami finom réteggé rakódik ránk. Mint amikor egy nyári zápor elcsendesül, de a levegő még sokáig hordozza az illatát. Ez volt megint a Völgy. Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend – három falu, de egyetlen közös lélegzet. A Művészetek Völgye.
Itt mindenki megkapta, amit keresett – vagy amit nem is tudott, hogy keres
Volt, aki a nagyszínpadot várta, volt, aki a hátsó udvarok csendjét. Más a világzenére táncolt hajnalig, megint más egy diófa alatt hallgatott verset vagy népdalt. De ami igazán számít: az, amit nem lehet kiírni a programfüzetbe. Egy beszélgetés, ami csak ott és akkor születhetett meg. Egy pillantás, ami ismerőssé tett egy idegent. Egy mondat, ami talán máshol el sem hangozhatott volna.
Galéria
A lelassult idő – és az a furcsa, jóleső sodródás
Az első napokban még számolod a perceket. Aztán egyszer csak már nem tudod, hol alszol este, vagy hogy mikor ettél utoljára. És nem is számít. Csak mész, ülsz, hallgatsz, beszélgetsz, kapcsolódsz. És hagyod, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.
És közben, észrevétlenül, ecset kerül a kezedbe. Nem festékkel, hanem emlékekkel dolgozol. Egy gyönyörű mezítlábas lány sétál el melletted a porban, mintha csak a vászonra lépne – finoman, lassan, hagyva maga után valamit. Egy dal, ami beléd mászik. Egy hajnal, ami még napokkal később is ott zsong benned. Minden nap új réteg kerül fel arra a belső képre, amit magadban festesz. Mire eljön a tizedik nap, már készen van. Nem tökéletes – de igaz.
Nem mindig lesz belőle történet – de nyom igen
Talán nem tudod meg a nevét. Talán nem is beszéltek. Csak ott volt. Melleted. Veled. Egy este. Egy pillanat. És az elég volt. Nem minden találkozás akar folytatást – van, amelyik csak történni akar.
A Völgy ilyen. Nem ígér semmit, csak ad. Egy lenyomatot. Egy hangulatot. Egy érzést, amit hazaviszel. És amit nem lehet másnak elmesélni, csak újra megélni.
Ez a lenyomat csendes. Néha felbukkan – egy illatban, egy fényben, egy dallamban. És te tudod: akkor, ott, történt valami fontos. Valami olyan, amit a hétköznapok nem tudnak visszaadni. Csak a Völgy.
A Völgy nem zár be – csak pihen
Most csend van. A színpadok eltűntek, a fények lekapcsolódtak, az emberek hazamentek. De valami maradt. Bennünk. A kép, amit ott festettünk, együtt. És ha jövőre visszatérsz, talán újra elkezded festeni – új színekkel, más arcokkal, de ugyanazzal a szívvel.
Mert a Völgy nem esemény. Nem koncert, nem kiállítás, nem előadás. A Völgy egy érzés. Egy állapot. Egy hely, ahol kicsit közelebb kerülsz önmagadhoz.
És ha egyszer megérintett, soha többé nem múlik el egészen.