Megosztás az X-en
Az Esti Hírlap különszáma arra vállalkozott, hogy bemutasson olyan kistelepülési térségeket, régi-
ókat, amelyek kevésbé ismertek idehaza, de természeti és kulturális értékeikben különleges helyet töltenek be. Célunk nem kevesebb mint, hogy ezek a különleges örökségek újra felkerüljenek a haza és nemzetközi turisztikai térképre.
A Koppány-völgye ősi területe Somogy megye részét képezi, melynek történelme szorosan összefonódik a völgyben élő települések sorsával. A völgyet átszelő Koppány-patak mentén már az őskorban is éltek emberek, és a későbbiekben a kelták is megtelepedtek itt. A völgy a honfoglalás után fontos szerepet játszott, és a Koppány vezérhez köthető mondák, történelmi események is a környék történelméhez tartoznak. A török hódoltság idején a völgy fontos szerepet kapott, és a törökök erődítményt is építettek itt.
A Koppány-völgye egyike Külső-Somogy csodálatos lankás vidékeinek. A meredek dombok között hajnalban gyakran megülnek a párafelhők, rejtélyes és misztikus hangulatot adva a tájnak és az itt elterülő kis falvak templomtornyainak, a szőlőhegyeken álló régi kőkereszteknek. A természeti környezet az egykori lázadó mondavilágát idézi, hiszen az itteni táj vízrajzi és földrajzi viszonyait a Koppány-patak és vízgyűjtő területének vízfolyásai alakították, és alakítják ma is.
Ha a kis, Koppány-völgyi falvakat a térképen szemléljük, látható, hogy az itt létrejött kistelepülések olyannyira a patak mentén épültek, mintha egy gyöngysor szemei lennének. A Koppánytól távolabbi falvak – mint Miklósi, Nágocs vagy a völgy mélyében, illetve északi és déli lankáin meghúzódó többi kis település – mind-mind olyan patakok partján állnak, melyek kivétel nélkül a Koppányba futnak.
A Koppány-völgybe az Andocsi tetőn, a falu és egyben a vidék egyik legmagasabb pontján lép be az utazó. Mire pedig elhagyja, már ki is egyenesedik az út, miközben körös-körül a Koppány-völgy gyönyörű, változatos színekbe öltözött tájaiban gyönyörködhet. A legközelebbi nagyobb településtől, Igaltól tizennégy, a Balaton Szántódi hídfőjétől mintegy harminc kilométerre fekvő településeket számtalan legenda övezi. A térség sajátos földrajzi helyzete, gazdag Árpád-kori történelme és néprajzi öröksége ad tartást és büszkeséget az itt élőknek.
NÁGOCS ÉS A ZICHY CSALÁD TÖRTÉNETE: Nágocs település
Nágocs település, mint egy 580 főt szám- lál, a külső-somogyi dombvidék központi részén fekszik. Első okleveles említése 1138-ra nyúlik vissza, de ásatások alapján már i.e. 400 éves leletek bizonyítják, hogy kelták lakták a települést. A török korban (1543-1686) szinte teljesen kipusztult, alig 8 porta maradt. Az első németesítés Zichy Ádám nevéhez fűződik az 1720-as években. Sajnos a népi hagyományok az elmúlt, mint egy 80 évben feledésbe merültek, amit az utóbbi időkben próbálunk feléleszteni, a még élő idősek segítségével, valamint elbeszélések alapján. Egyre több kulturális rendezvény várja az ide látogatókat, (farsangi, szüreti felvonulások, bálok) falunapok, valamint több neves épület és emlékhely. Ilyenek pl. a római katolikus templom, a Nepomuki Szent János-szobor, a nágocsi Zichy-kastély, egy gyönyörű arborétum, a református templom, a Rubido család kriptája, a nágocsi hősi emlékmű, és még sorolhatnánk.
A falu szívesen fogadja látogatóit, vendégeit, szinte egy egész napos program szervezhető az idelátogató kirándulóknak.
Nágocs történetében meghatározó szerepet játszott a Zichy család, az egyik legjelentősebb magyar történelmi család. A XVII. században grófi és nemesi ágra szakadt a család. Községünket a nemesi ág birtokolta, tagjai aktívan részt vettek a megyei közéletben, sőt időnként bekapcsolódtak az országos politikába is. A törökök kiűzése lehetővé tette, hogy a Zichy család végre hozzájusson Somogy megyei birtokaihoz. A visszaszerzett földek hasznosítása azonban lassan haladt. A birtokok kiaknázását akadályozta a csekély lakosság, majd pedig a Rákóczi-szabadságharc. A Zichyek csak az 1711-es szatmári béke után foghattak hozzá a háborítatlan gazdálkodáshoz. Zichy IV. Ádám a Somogy megyei birtokokból létrehozta a nágocsi uradalmat, amelyet Nágocs és Zala falvak, valamint Zics, Jutom, Ketye, Gyalud, Szőlős, Kára, Gerénd és Tomé (Gizella) puszták alkottak. Óriási hatást gyakorolt Nágocs sorsára, hogy uradalmi központtá tette községet, a németek betelepítésével pedig jelentősen hozzájárult a falu újjaépüléséhez, évszázadokra megszabta nemzetiségi és vallási arculatát. A gazdálkodás mellett megyei és országos tisztségeket is viselt. Közigazgatási és bírói munkájának nagyrabecsüléseként 1732-ben bárói címet nyert. Miután véget ért hivatali pályája, földesúri székhelyén telepedett le. Az andocsi templom kriptájában temették el, mert nagy adományokat tett az akkor épülő ferences templom részére, a Zichy család címere ma is látható a mellékoltár fölött.
Zichy Ádám halála után testvérei, Zichy György és Lajos vették át az uradalom irányítását. Nevükhöz fűződik a katolikus templom és a kiskastély építése, de felelőtlenül gazdálkodtak és tönkrementek. Zichy II. József szervezte újjá és virágoztatta fel az uradalmat. 1779 és 1794 között kiépítette a majorsági gazdálkodást. Korábban az uradalom gazdálkodása a jobbágyok adóztatásán alapult, ettől kezdve a majorsági földön folytatott árutermelésen. Zichy József céltudatosan fejlesztette a majorsági árutermelést. 1788-ban II. József királytól országos vásár tartására szerzett jogot, ezzel mezővárosi rangra emelte Nágocsot. Kiváltságlevelét 1792-ben megerősíttette I. Ferenc. 1793-ban testvérével, Mihállyal felosztották Somogy megyei birtokaikat. Józsefé lett Nágocs, Kára, Jutom- és Tomé-puszta (Gizellapuszta). A birtokfelosztással kialakult a nágocsi uradalom végleges területe. Zichy József hatalmas jövedelemre tett szert, amelyből nagy építkezéseket folytatott. Templomot építtetett Zicsben és Zalán, Nágocson plébániát hozott létre, befejezte a templom felépítését, kialakította a kastély barokk stílusú, földszinti részét és a kastélykertet. A főkapunál 1787-ben szobrot állíttatott a család védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak. A megye legtekintélyesebb nemesei közé tartozott. Közéleti pályájának csúcsát jelentette, hogy az 1808. évi országgyűlésen Somogy vármegye egyik képviselője volt.
Zichy József 1828-ban a birtok irányítását átadta fiának, Zichy Jánosnak, aki hozzáfogott az uradalom modernizálásához, megkezdte a tőkés gazdálkodás kialakítását. 1834-ben tagosítással függetlenítette a majorság területét a jobbágyok határhasználatától. A korabeli birtokleírás szerint az uradalom „földjei igen jók, rétjei közepesek, legelői és erdői igen szépek voltak”. Az uraság kiváló gyapjút adó merinói juhokat tartott, telivér ménest alapított, amely megyeszerte híressé vált. A kastélykertbe különleges növényeket telepített, amelyek kivívták a látogatók csodálatát. Gépeket vásárolt és szeszgyárat alapított. A korszerűsítéssel járó kiadásokat jórészt hitelekből fedezte. 1845-ben hunyt el, a nágocsi templom kriptájába temették. Igaz, hatalmas adósságot hagyott özvegyére, Bezerédy Zsófia azonban stabilizálta az uradalom pénzügyi helyzetét.
A reformkorban megindult Zichy család polgárosodása. Zichy József ragaszkodott nemesi kiváltságokhoz, de a reformkor szellemisége őt is megérintette, élete végéig (1838-ig) sokat adakozott kulturális intézményeknek, például a székesfehérvári színháznak. Zichy János egyszerre volt feudális földesúr és tőkés földbirtokos. Egyik legnagyobb kiadása volt, hogy 1831/32-ben kastéllyá alakította át apja kúriáját. Emeletet épített a kelet-nyugati szárnyon, ahol klasszicista előcsarnokot és reprezentatív dísztermet alakított ki. Felesége, Bezerédy Zsófia kifejezetten polgári-kulást.
Zichy János fia, István 1848-ban nemzetőr századosként küzdött Jellasics ellen, a császári csapatokkal szemben viszont udvarhűsége miatt nem harcolt. Az uradalmat lényegében ő szervezte át feudális nagybirtokból tőkés nagyüzemmé. Nemcsak a birtokát modernizálta, hanem bekapcsolódott ipari és pénzügyi vállalkozásokba is. Nágocson gőzmalmot, tejüzemet, tégla- és cserépégetőt létesített, részvényekkel üzletelt a budapesti tőzsdén. Egyik kezdeményezője volt a Siófok–Mocsolád vasútvonal építésének. A dúsgazdag nagybirtokos átvette az arisztokrata életformát. 1888/89-ben felújította kastélyát. A főépület kerti homlokzatát romantikus stílusban építtette át. Kastélyát antik bútorokkal rendezte be, a falakat a családta-olvasókört, a katolikus és a református egyházat, az andocsi és a zicsi templomot, sőt a budapesti Operaházat is.
Zichy István leánya, Stefánia Rubido Radoszlávhoz ment feleségül. Zichy István 1878-ban engedélyt kért a királytól, hogy veje használhassa az egyesített Rubido-Zichy családnevet. Rubido Radoszlávhoz apai ágon spanyol eredetű, anyai ágon Zrínyi Miklós leszármazottja volt. Ferenc Józseftől bárói címet nyert. Fia, Rubido-Zichy Iván 1897-ben megkapta a nágocsi birtok tulajdonjogát. Rubido-Zichy Iván kezdetben jelentős beruházásokat tett, például kiirtatta a jutomi erdőt. Fényes diplomáciai karriert futott be. Pályájának csúcsa a két világháború közötti időszakra esett. 1920-ban rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter lett, 1921-től 1924-ig bukaresti követ, 1925-től 1932-ig londoni követ volt. Kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett, gyors észjárású volt, hét nyelven beszélt. Munkáját nagyra értékelte Bethlen István miniszterelnök is. Munkásságáért számos hazai és külföldi kitüntetésben és kormányzói elismerésben részesült. Rubido-Zichy Ivánt kiváló magyar diplomataként és községünk leghíresebb lakójaként tisztelhetjük. A „báró” bejárta a fél világot, rajongott Bécsért, legszívesebben mégis nágocsi birtokán tartózkodott. Itt szabadon hódolhatott kedvenc szórakozásának, a lovaglásnak és a vadászatnak. Pompás lovakat tartott, birtoka bővelkedett vadban, erdeiben kapitális szarvasok tanyáztak.
Rubido-Zichy Iván nyugállományba vonulása után aktívan nem politizált, de diplomáciai felkészültségének köszönhetően világosan látta a náci Németországgal kötött szövetség veszélyeit. A szovjet megszállás alatt és után szinte teljesen kirabolták a kastélyát. Rengeteg kulturális értéket semmisítettek meg, köztük a kétezer kötetes könyvtárat. Szerencsére a Zichy család levéltárának nagy része megmenekült a barbár pusztítástól, és Nágocs történetének legfontosabb forrásaként használhatjuk. 1945 után a Zichy családot megfosztották minden vagyonától és elűzték otthonából. A nagyvilágban szétszóródott családtagok kemény munkával új életet kezdtek, de szívesen látogattak Nágocsra. A kastély sokféleképp szolgálta a községet, működött benne iskola és nevelőotthon is. 2003-ban a Nágocsi Zichy kastély Kft. ügyvezető igazgatója, Zichy László - az egykor itt élő család távoli oldalági rokona - 60 éves vagyonkezelési szerződést írt alá a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatósággal. Megkezdte a leromlott épület helyreállítását, ahol oktatási és kulturális központot hoz létre. A község és a Zichy család története szorosan összekapcsolódott. A kastély felújítása nagyban hozzájárulhat Nágocs újjászületéséhez, fejlődéséhez.
Forrás: Kiss Tamás: Nágocs története.
Zala település
A község a Balatontól 23 kilométerre délre, a külső-somogyi dombságban fekszik. Északkeleten Sérsekszőlőssel, délkeleten Tabbal, míg nyugaton Kapollyal határos. Zsáktelepülés, közúton csak a 6511-es útból Tab nyugati szélén kiágazó 65122-es úton közelíthető meg, vasúti közlekedés a faluban nincs. A település belterülete 185 méter magasan fekszik az Adriai-tenger szintje felett. Legmagasabb pontja a község északkeleti részén található Halomi-dűlő, mely 269 méter magasan fekszik.
A településen átfolyik egy kis patak, a Zalai vízfolyás, mely a Kis-Koppány folyó egyik mellékfolyója. A települést több helyen erdőség veszi körül, mely azonban már napjainkban jóval kisebb területű, mint korábban. Korábban jelentős erdőirtások voltak, 1885 táján vágták ki a Cserháti-erdőt, míg az 1900-as években a Tölösi-erdőt.
Első okleveles említése 1278-ból származik, Sola néven. A település neve a szláv sal szóból ered, mely patakot jelent, ennek személynév változata a Sala. Az első oklevél szerint a birtok a veszprémi káptalan tulajdona volt, majd 1400-ban Zsigmond király Osztopáni Bálintnak adományozta.
1478-ban került a birtok Zichy György tulajdonába. 1512-ben II. Ulászló Zala egy részét Perneszi Imrének adományozta. A község 1560 körül lett a török hódoltság része, és a hagyomány szerint a törökök egy erősséget emeltek Zalán, a Halomi-dűlőn. A török kiűzése után lassan vándoroltak vissza a lakosok, szervezett betelepítés nem történt.
II. József uralkodása alatt készült hadmérnöki felmérésben a települést Solar néven említik. Az 1780-as években végzett népszámlálás szerint a falu lakossága 478 fő volt. 1730-ban alakult általános iskola a községben. A Helytartótanács 1741-ben fogadta el a község vásártartási kérelmét, és 1742-ben kapta meg a jogot.
1855-ben kolerajárvány sújtotta a települést, mely 42 áldozatot követelt. 1857-ben a lakosság 664, míg 1870-ben már 726 fő volt. A 1900-as évek elején a Zichyek a Felvidékről olcsó munkaerőt hozattak, így költözött 20 tót család Bótapuszta területére. A falu lakossága 1910-ben 946 fő volt, s ebből 106 volt szlovák anyanyelvű. A betelepültek főleg Vágsellyéről érkeztek, innen származik a Kis-Vágsellye elnevezés, mellyel Bótát a helyiek illették.
Az első világháborúban 149 zalai honvéd vett részt. A háborúban odaveszettek száma 20 fő volt. 1921. május 23-án Zalából kivált Sérsekhegy és Szőlőspuszta, s Szőllőssérsek néven önálló községgé alakultak.
Látnivalók:
Zichy Mihály Emlékmúzeum (a volt barokk Zichy-kastélyban)
Urak-kert, természetvédelmi terület
Bűnbánó Magdolna templom (római katolikus templom)
Törökkoppány története
A honfoglalást követően a Fajsz nemzetség telepedett le a mai Törökkoppány területén. Géza fejedelem idejében ez a vidék Koppány vezér birtoka volt. Miután István király legyőzte az ellene lázadó Koppányt, a birtokot a pannonhalmi apátságnak adományozta. Az 1138-as összeírás szerint azonban a dömösi prépostság is jogot szerzett a területre. A középkori írások villa Cuppan néven említik a települést.
Törökkoppány a 15–16. században vált jelentősebbé: ebben az időszakban épült fel katolikus temploma és vára. A török már 1542-ben ostromolta, végül 1551 és 1553 között a budai pasa elfoglalta, és a települést szandzsákközponttá tette, kiemelve másik hatvan falu közül. A törökök elsősorban a várat építették tovább, de jelentős vallási építkezések is történtek: Törökkoppányban két dzsámi és 11 mecset is állt. A patak ekkor két vízimalmot hajtott, a vár őrségét pedig 123 fegyveres katona biztosította.
A több mint száz évig tartó török uralom után az épületek többsége elpusztult vagy az enyészeté lett. A még használható építőanyagot a későbbi földesurak saját házaikba építették be. A várhoz hasonlóan a népi építészet emlékei is szinte teljesen eltűntek.
1785-re a falu visszanyerte korábbi jelentőségét: lakóinak száma megközelítette az ezret. A 19. században alakult meg az első olvasókör, majd az önsegélyező egyesület és a hitelszövetkezet is. A századfordulóra a híres koppányi népviselet vált általánossá. A nők fehér hímzéssel vagy piros keresztszemekkel díszített gyolcsinget viseltek, selyem vagy bársony bőszoknyával, melyek a viselő anyagi helyzetét is tükrözték. Az asszonyok hajfonatukat kontyba tekerték, amelyre főkötőt kötöttek, ennek sarkai a pillangó szárnyaihoz hasonlóan szétálltak. A szoknya alját hátul az úgynevezett „pu” díszítette. A férfiak viselete gazdagon hímzett fehér ing, rojtos gatya és fekete, sűrű zsinórozású mellény volt, kalapjukba gyakran rozmaringágat tűztek.
Törökkoppány lakossága 1900-ban 1383 fő volt. A lélekszám annak ellenére sem csökkent, hogy mintegy másfélszázan kivándoroltak a tengeren túlra, és az első világháború frontjain 51-en vesztették életüket a harcba vonult 228 helybéliből.
A két világháború közötti időszakban megpezsdült az élet a faluban: 104 hold földet osztottak ki, évente négy vásárt rendeztek, és a gazdák körében magas színvonalú állattenyésztés honosodott meg. Ebben az időszakban alakult meg a faluszövetség is, míg a néphagyományokat ápoló daloskör országos hírnévre tett szert.
A 20. század második felében a falu megőrizte térségi kisugárzó szerepét, és napjainkban is a környező községek közigazgatási központjaként működik. 2020–2021-ben a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régészei feltárták egy 16. századi török gőzfürdő maradványait, amelynek látogathatóvá tétele jelenleg is zajlik egy TOP-PULSZ pályázat keretében.
A település gazdag néprajzi értékeit már több alkalommal feldolgozták. Legutóbb Vida Irén nyugdíjas pedagógus munkájából készült könyvet adták ki, amelyhez DVD-melléklet is tartozik gazdag digitalizált anyaggal. A néprajzi múzeum munkatársaival közösen egy régi népi játékot, a „paprikázást” is feldolgozták: a szabályokat lefektették, aktualizálták, és a hozzátartozó kellékekkel együtt ma is megtalálható a múzeumban.
A hagyományok ápolásában jelenleg a Törökkoppányi Menyecskekórus nevű civil szervezet jár az élen, amely rendszeresen részt vesz minősítő rendezvényeken is. Több olyan eseményt is szerveznek, amelyek a hagyományőrzést szolgálják – ilyen például a szőlőhegyi kápolna búcsúja, amelyet pünkösd előtti vasárnapon tartanak misével és vendéglátással. Március elején pedig a hurka-kolbász fesztivál idézi meg a régi disznóvágások hangulatát.
Galéria
Bábonymegyer Község
A mai község 1927-ben jött létre a korábbi Nagybábony és Koppánymegyer összevonásával, a lakók azonban még ma is bábonyinak vagy megyerinek nevezik magukat. A hajdani két települést csak néhány üresen álló házhely választja el, itt található a vasútállomás. A Bábony személynévből, a Megyer törzsnévből eredeztethető. Babunai Gergely comes fia és Koppány nembeli rokonai egy udvarházban élhettek tovább Koppány veresége után, leszármazottjai az Ugron család tagjai.
A XIII–XIV. századi oklevelek szerint szőlőműveléssel, borászattal foglalkozó királyi szolgálónépek laktak Bábonyban; a Kincses-hegy és a Beatrice-szőlő környékén. A korai Megyer a hajdani római út átkelőhelyénél és a közelében fekvő magasabb dombon lehetett, ahol a középkori templomot és temetőt felfedezték. A települést Megyer néven – 1193-ban – a III. Béla által a székesfehérvári János-lovagoknak adott megerősítő oklevél említi. Eredetileg királyi család birtoka volt; az 1237–40-ben készült összeírás szerint a pannonhalmi apátság lovasszolgái laktak itt tíz házban, öt ekére való közös földdel. Az 1332–37. évi tizedjegyzékben már plébániája is szerepelt.
1336-ban I. Károly részbirtokokat adományozott Ugali Pálnak, amelyek előtte Bábonyi Miklós és István tulajdonában voltak. 1403-ban Gordovai Fancs László kapott területet, 1428-ban pedig a székesfehérvári káptalan és a János-lovagok jussaként említik az oklevelek, majd 1429-től már a veszprémi káptalan jogát is bejegyezték. 1448-ban Gordovai Fancs László fiai elzálogosították itteni javaikat Thuz Miklósnak.
A XIV. század második felében felemelkedő Ugali család Bábonyban is szerzett jó földet. Ugali Pál halála után Kővágóőrs-i Kis György, majd Csapi András lett a földesúr. 1428-ban Rozgonyi Istvánné, Szentgyörgyi Cecília kapott itt a királytól hőstettéért részbirtokot. Több tulajdonosváltás után 1460-ban mindkét településen nagyobb birtokrész ura lett Ugron Imre. Megyeren Enyingi Török Péter nevét is őrzi a krónika.
Virágzó szőlőművelési kultúra honosodott meg a vidéken. Az 1563. évi török kincstári adólajstrom Bábonyt 9 házzal, Megyert 2 házzal jegyezte fel. A török kiűzése után a Lengyel, a Sallér, a Majthényi családok mellett köznemesek is birtokosok lettek Bábonyban, ahová a magyarok mellé tótokat telepítettek, akiknek szabad vallásgyakorlatot ígértek, s 1732-ben megalakult az evangélikus eklézsia.
1754-ben azonban Padányi Bíró Márton katolikus püspök parancsára elvették templomuk kulcsait és megfosztották őket iskolájuktól. Kilenc evangélikus család ezután elköltözött, s közel három évtized telt el, mikorra újból lehetett prédikátora, 1786-ra pedig temploma a településnek.
1852-ben megegyezéssel jutottak a jobbágyok földhöz. Bábonyban és Megyeren is nagyszámú közbirtokos élt, ezért mindössze 20 jobbágytelket és 15 zsellértelket kellett megváltással átengedni. 1853-ban 850 fő volt Bábony lakossága, közülük 746 magyar, 14 német és 90 izraelita. A zsidóság nagy aránya a kedvező letelepedési feltételeknek köszönhető, a lakosság befogadta őket. Megyer lélekszáma 517 fő volt ekkor: 480 magyar, 16 német és 21 izraelita.
A XIX. század második felében a betyárok tanyája lett a Kis-Koppány völgye. A bábonyi faluvégtől a Kási várig 5–6 méter mély vízfolyásokkal szabdalt, szinte áthatolhatatlan erdőség volt: Juhász András és Patkó Pista csapatának szolgált jó rejtekhelyül. Patkó és társai a zsandárokkal vívott tűzharcban estek el. Emléküket a nép körében a „Patkó fája” őrzi, és az a kopjafa, melyet az elmúlt évtizedben emeltek emléküknek.
A földreform során 199 kh szántóföldet és 14 kh házhelyet osztottak ki. 1927-ben Nagybábony és Koppánymegyer egyesítéséből alakult meg a mai Bábonymegyer.
Forrás: Somogy Megye Kézikönyve, 1998. – Szerzők: Bolevácz József, Izményi Éva
KARÁD
Településünk a néphagyományairól híres, a Balatontól délre, mindössze 17 kilométerre fekszik.
Természeti környezete bőven nyújt látnivalót az idelátogatónak.
Domborzata változatos, helyenként erdők tagolják.
Karád nevét 1002-ben említi először okirat, mint a drávademeteri apátság birtokát,
de a Tihanyi Alapítólevélben is szerepel a neve 1131-ben.
1985-ben adták ki a Karád történetéről szóló könyvet, melyben Herk Mihály a közösség elé tárta a múlt emlékeit.
A mai Karád – az egykori török Kara, azaz „fekete” néveredetű település – területén a középkorban öt-hat falu állt templomokkal, kolostorral és várakkal.
1782-ben már mezővárosként szerepelt Karád.
A lakosság lélekszáma 1978 fő volt.
A karádi takácsok és szabók pedig céhet is alapítottak.
Jelenleg a település lakossága 1570 fő.
Községünkben híres emberek fordultak meg.
1882-ben kapott segédtanítói állást Karádon Gárdonyi Géza.
Az iskola falán található az 1924-ben állított emléktáblája.
Az Én falum című novelláskötete a karádi éveket idézi.
Kodály Zoltán 1934-ben Karádon gyűjtötte a helyi népdalokat.
Karád díszpolgára, Vikár László, 1952-ben Kodály küldötteként 1200-nál is több dalt, dallamot jegyzett fel.
2000-ben jelentette meg a községi önkormányzat a 160 helybéli népdalt tartalmazó könyvet, „Röpülj, madár, röpülj...” címmel.
A karádi fehérhímzés gazdag karádi népművészet fénykora a XIX. század közepére nyúlik vissza.
A legismertebb mesterség emléke a száz évvel korábbi takácscéh korsója.
Ekkor alakultak ki a szövés és a hímzés maradandó motívumai.
A ma világszerte ismert karádi hímzést eredetileg csak a férfiingek díszítésére használták.
A nyersvásznat dúsan befedték a fehér fonalas öltések.
A karádi fehérhímzésről szóló könyvet 2014-ben adta ki Karád Község Önkormányzata, Tautner Ilona gyűjtése és Lepenye Józsefné közreadása alapján.
A karádi néptánc karádi származású Horváth János, a kanásztánc legkiválóbb művelője volt, aki a népművészet mestere címet is megkapta.
Tiszteletére 2021-ben emléktáblát állítottunk.
A Gyöngyösbokréta együttes szólistájaként fellépett 1938-ban Cannesban, 1939-ben Brüsszelben, de szerepelt Kassán és Bécsben is.
A Karád Táncegyüttes fennállása óta hazánkban és külföldön is több helyen bemutatta híres táncainkat és népdalainkat.
A Szent László-templom Karád központjában található, amely Somogy megye egyik műemléke.
A templomot 1742-ben kezdték el építeni.
A ma is látható templom helyén már az Árpád-korban is állt egy templom, melyet a középkorban kibővítettek,
azonban a 18. századra már csak a romjai maradtak meg.
A 2000-es évektől egy csaknem 16 évig tartó felújítás kezdődött,
melynek keretén belül megújultak az oltárok, a padok és az orgona.
Illetve a földben a középkori templom maradványaira és egy Szent Flórián-szoborra is rábukkantak a Rippl-Rónai Múzeum régészei,
amely most a templom mellett található.
Településünk a Balatoni Bringakörút része, amely a kerékpárosoknak és kirándulóknak is kiváló túralehetőségeket biztosít.
Községünk határában több vadászház is működik.
A vadászterületek élőhelyet biztosítanak az országban vadászható minden nagyvadfajnak.
A zömében cserrel erdősült dombok között fel-felcsillanó Balaton látványa meghatározó kép a terület arculatában.
A falu központjában található a sportcsarnok, labdarúgópálya és fitneszpark.
Állandó rendezvényeink: kettes fogathajtó verseny, falunap, szüreti felvonulás, adventi programok.
Minden év első júliusi hetében tánctábor kerül megrendezésre.
A tábor tanárai a népzenei élet élvonalbeli pedagógusai és előadóművészei.
Sok szeretettel várjuk a hagyományokban gazdag településünkre az idelátogatókat!
Karád polgármestere: Schádl Szilárd
„Zichy Színházi – Zenei és Képzőművészeti Napok”
Helyszín: Nágocs, Zichy-kastély Időpont: 2025. szeptember 18–21.
Nágocs, Somogy megye egyik kistelepülése.
Itt található a Zichy-kastély, mely szeretne ismét a régió egyik kiemelkedő kulturális helyszínévé válni.
A „Zichy Színházi – Zenei és Képzőművészeti Napok” lenne az első ilyen jellegű művészeti kezdeményezés,
amely többek közt megnyitná a zsidó-keresztény kulturális teret a régió minden korosztálya számára.
A programról írásos és vizuális beszámolók, híradások, valamint riportbeszélgetések készülnek,
amelyek megtekinthetőek lesznek az online felületeken.
A 2025 szeptemberi program felvezetése lenne a 2026-ban megvalósuló művészeti és kulturális fesztiválnak,
amely, illetve a kapcsolódó programok a partnertelepülések bevonásával lesznek megvalósítva.
Minden leendő érdeklődőt, nézőt szeretettel várunk a helyszínen!
Állandó program:
Zsidó-keresztény képzőművészeti kiállítás Szerényi Gábor Munkácsy-díjas grafikusművész és P. Kovács Péter fémszobrász munkáiból.
Kurátor: Kristóf Mariska.
Előadóművészeti program:
Csütörtök
17.00 Köszöntő (helyi és/vagy régiók egyházi képviselői)
17.30 Kiállítás megnyitó
17.30 G. B. Shaw: Szent Johanna művéből „Magányos Johanna” monodráma
18.00 Gróf Zichy László fizikus-pszichológusról készült riport-dokumentumfilm első részének bemutatása
18.30 Interaktív beszélgetés a nézőkkel
/változtatás joga fenntartva/
Péntek
17.00 Tadeusz Borowski: „Auschwitzi Napló” monodráma
18.00 Sartre: „Zárt tárgyalás” dráma („A lélek nélküli ember”)
19.00 Interaktív beszélgetés a nézőkkel
/változtatás joga fenntartva/
Szombat
17.00 Herczeg Ferenc: „Violante és a bíró” monodráma
18.00 Sárdi Mária: „Kislány a pokolban” monodráma
19.00 Interaktív beszélgetés a nézőkkel
/változtatás joga fenntartva/
Vasárnap
17.00 AVINU koncert – autentikus zsidó dallamok
18.00 Záró bankett, kötetlen beszélgetés
/változtatás joga fenntartva/
Fellépők, közreműködők:
Dombrádi Alina, Riz Laura, Zichy Éva,
Asztalos Rita, Rosenfeld Dániel Imre,
Molnár József, Horváth József, Dési Tamás,
Juhász Gergely, Laki Menyhért,
Horváth László,
Nagy Péter János. /változta-tás joga fenntartva/
Alkotók-közreműködők:
Tördelés: Szloboda Andor
Szerkesztő: Vécsi Ildikó
Online menedzser: Bakonyi Tibor
Brand menedzser: Cziránku Péter.
Produkciós menedzser: Rosenfeld
Dániel Imre.
Média menedzser:
Maximilian Kristóf.
Producer: János Horváth. /USA/
Művészeti vezető-rendező: Kriszt László
Partnerek:
Zichy-kastély, Esti Hírlap, Globál Tévé, Nágocs Önkormányzat, Nemzeti Színház, MAZSIHISZ,
Heti Tévé, Café Art Stúdió, Kazán István Kamaraszínház, Gershwin Produkciós Iroda, MAZSISZEM, Fészek Művészklub
Webfelületek:
zichykastely.hu
nagocs.hu
estihirlap.hu
cafeart.hu
kazanistvankamaraszinhaz.hu
A szervező csapat egy képen:
Balról jobbra: Kriszt László rendező
Zichy Éva menedzser
Maximilian Kristóf média producer
János Horváth /USA/ Producer
Ülve: gróf Zichy László