Megosztás az X-en
A mikrofon másik oldalán – egy legendás előadó új szerepben
Már-már filmszerű életút, közel öt évtizedes karrier, nemzetközi és hazai színpadok, zenés és prózai szerepek, díjak, himnuszok, jótékonysági ügyek – és most: új küldetés a zenésztársadalomért. Mielőtt leültünk beszélgetni, végigböngésztem azokat az online nyomokat, amelyekből egy sokoldalú, szenvedéllyel teli művész portréja rajzolódott ki. Egy élet, amelyben a zene sosem volt csupán hang – inkább híd, üzenet, vagy épp menedék. Most pedig, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének szórakoztatózenész tagozatát vezeti, miközben útjára indította a zeneport.hu platformot – a háttérben dolgozó tehetségek láthatóvá tételéért. De hogy honnan az energia, miért hisz még mindig az összefogásban, és mit remél a jövőtől? Erről kérdeztem őt.
Mielőtt leültem önnel beszélgetni, természetesen végig néztem az önről szóló online felületeket, amelyekből egy, élménydús művész életét ismerhettem meg. Impozáns énekesi karrier, amely nemcsak idehaza, hanem nemzetközileg is mérhető múltat képvisel, s amely közel 50 évet ölel fel. Egyike volt azoknak, akik nélkül elképzelhetetlen volt a Maxim, a Béke Orfeum, a Moulin Rouge, a Margitszigeti Nagyszálló, a Casanova és a többi szórakozóhely. Felmenői művészek, és magasan képzett értelmiségiek voltak. Egészen fiatalon figyeltek fel zenei tehetségére. Tanult hegedülni, gitározni, dobolni, páratlan ének hangját Sík Olgánál csiszolta. Bejárta Európát, Afrikát, Amerikában Grammy-FIDOF díjat kapott, számos fesztivál nyertese. 1986- tol színész a Madách Színház Macskák Mefistoteles szerepében, amelyet több mint 200-szor alakított. 1999-ben a leégett Budapest Sportcsarnok tiszteletére készítette el az „Egy csepp víz” című dalt, amelyben közismert olimpiai bajnokok és sztárművészek énekeltek együtt. 2002-től kezdődően „Ha ember figyelne emberre” címmel megalkotta az Orvos Himnuszt, amely több kiadásban és formátumban is napvilágot látott (pl. Szent Imre Kórház – 2006, Bajcsy-Zsilinszky Kórház – 2014). 2003-ban a 11 éves Vörös Bernadett gyógyulásáért rendezett „Táncolj az életért” jótékonysági koncertet a Balaton Színházban. 2008-ban megírta az FLP Himnuszát, mely a mai napig 200 országban hangzik el naponta 2016-ban rendezőként, vágóként és kiadóként is közreműködött Haydn „Harmoniemesse” című művének filmfelvételén, amelyet Dénes István vezényelt a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével. 2017-ben új oldalát ismerhette meg a közönség: csatlakozott a Turay Ida Színház társulatához, ahol prózai színészként debütált a „Kávéház a vén Fiákerhez” című zenés darabban.
Galéria
Több mint 44 éve él együtt a második feleségével, Zsuzsával. Öt lány és egy fiú édesapja. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy ön lett nemrég a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének, szórakoztatózenész tagozatának elnöke és elindította a zeneport.hu weboldalt, de mindezekről egy kicsit később.
Gyönyörű karrier, szép család.
Mi az, ami még mindig ennyi energiával tölti fel?
Köszönöm szépen. Az energia talán onnan fakad, hogy soha nem a múltban éltem. Mindig előre néztem – új emberekkel, új gondolatokkal, új lehetőségekkel szerettem körbevenni magam. A családom a legnagyobb erőforrásom, mellettük mindig van miért felkelni. És persze a zene: az, hogy valakit ma is megérinthetek egy dallammal vagy gondolattal, az egy olyan ajándék, amit nem lehet megszokni. Ez éltet, és motivál nap mint nap.
Nem kerülhetjük meg azt a kérdést: hogy látja a szórakoztató zenész és énekes utánpótlás helyzetét?
Kettősséget látok. Egyrészt van rengeteg tehetséges fiatal – érzékenyek, bátrak, nyitottak –, de sokszor nem kapnak megfelelő szakmai és emberi támogatást. Másrészt a digitális korszak elhozta az önkifejezés szabadságát, de közben elveszni látszik a szakmai alázat, a mesterségbeli tudás. Kell egyfajta egyensúly: lehetőséget kell adni, de értéket is kell közvetíteni.
Ön rendkívül jól ismeri a hazai zenészek, énekesek problémáit. Miben tudná ezeket összefoglalni?
A legnagyobb gond a kiszolgáltatottság. Nincs egységes érdekképviselet, nincs biztos hátország. Sok művész magányosan küzd, információ és jogi védelem nélkül. Emellett a tisztességes megélhetés kérdése is kulcsfontosságú – legyen szó klubzenészekről vagy haknizó előadókról. Mindezeket a problémákat csak együttműködéssel lehet kezelni.
Hogyan került be az életébe a szakszervezeti terület?
Ez nem egyik napról a másikra jött. Évtizedek óta figyelem, hogyan élnek, dolgoznak, szenvednek vagy épp boldogulnak a kollégáim. A COVID-időszak alatt pedig nagyon sokan kerültek kilátástalan helyzetbe. Akkor döntöttem el, hogy aktívan teszek valamit. Felkértek, hogy segítsek újra szervezni a szórakoztatózenészek tagozatát, és elvállaltam – felelősséggel és szívvel.
A szakszervezeti területen milyen célokat tűzött ki maga elé?
Először is: bizalomépítést. Sokan elvesztették a hitüket az ilyen szervezetekben. Aztán: átláthatóságot, párbeszédet és konkrét szolgáltatásokat. Legyen szó érdekképviseletről, jogsegélyről, vagy épp adminisztratív segítségről – olyan szervezetet építünk, amely mögött valóban ott tudunk állni a művészek mellett. Fiatalokat is szeretnénk bevonni – ők a jövőnk.
Mit lehet tudni a zeneport.hu weboldal küldetéséről?
A zeneport.hu egy olyan online tér, ami a láthatatlan, de tehetséges előadókról szól. Nem a celebekről, hanem azokról, akik hosszú évek óta építik a hazai zenei életet, sokszor a háttérben. Hírt adunk róluk, teret adunk nekik. Egy olyan újgenerációs platform, ahol a magyar zeneipar összekapcsolódik – zenészek, menedzserek, szervezők és kiadók egy helyen. A regisztráció teljesen ingyenes, és minden előadó saját, személyre szabott weboldalt kap, amit könnyen szerkeszthet, frissíthet, és akár fellépésekre is használhat. Mint zenei egy társkereső.
Aki szeretne csatlakozni, hol és hogyan tudja megtenni?
A legegyszerűbb módja: a zeneport.hu weboldalon keresztül. Itt minden információ megtalálható a szakszervezeti tagságról, szolgáltatásokról és eseményekről. De akár személyesen is fel lehet venni velünk a kapcsolatot, szívünk nyitva áll minden zenész előtt.
A bevezetőben említett szakmai múltjáról anno több Esti Hírlapos beszámoló is szólt. Mit szól ahhoz, hogy nemsokára újra kézbe veheti a nyomtatott verziót?
Megható. Az Esti Hírlap sokak számára emlék, nekem pedig történelem. Annak idején, ha egy előadó bekerült az Estibe, az számított. Most, hogy újraéled a lap, abban a reményben tekintek rá, hogy új generációk is megtapasztalják, milyen érték egy gondolatot papíron látni. Jó újra „hazajönni”.
Köszönöm a beszélgetést!