Bemutató, tapsvihar és elmaradt áttörés
Aztán jött az első koncert: 1991. március 27-én, Szombathelyen, a Városi Sportcsarnokban. Reggel 8 órakor volt a találkozó a Kinizsi utcai kollégium előtt. Már mindenki ott volt: a szimfonikusok, a rockosok, a kórus, az énekesek, csak Takáts Tamás, az egyik ninivei nem. Negyed kilenckor felhívtuk, hogy merre jár. „Hűha, elaludtam” – mondta –, „de mindjárt indulok.” Hát így kezdődött a nap, de aztán fél óra múlva megérkezett.
Arra számítottunk, hogy mire leérünk, a színpad kész lesz, a mikrofonok a helyükön lesznek, és csinálhatunk egy próbát. De nem ez várt minket. Akkor kezdték a beszerelést a technikusok. Akkora csúszás volt, hogy már az előadás kezdése is veszélyben volt, de aztán minden összeállt. A sportcsarnoki előadás telt házas volt.
Arra kértem Králik Jánost, hogy úgy vezényeljen, hogy ne szakítsuk meg az előadást tapssal, mert a Hamlet-monológ után sincs taps. Ez majdnem tökéletesen sikerült, bár a közönség néha „próbálkozott”. A koncert végén ránéztem az órámra, és azon szörnyülködtem, hogy mikorra fogunk hazaérni. És akkor beindult a taps, és jött még három ráadás. Újra ránéztem az órámra: 22 perc telt el, de ezek már a boldogság percei voltak.
Két nap múlva, március 29-én Budapesten, a Városháza dísztermében játszhattuk újra a Jónást. Ezt az előadást két dolog miatt is nagyon fontosnak tartottam. Egyrészt abban bíztam, hogy erre eljönnek újságírók, kritikusok, és híre megy az előadásnak. Arra nem számítottam, hogy ugyanezen a napon volt a Madách Színházban Tolcsvay darabjának is a bemutatója, és a szakmai közönség inkább arra volt kíváncsi.
De volt egy nagy lehetőség: megbeszéltük a Magyar Rádióval, hogy eljönnek a nagy busszal, és 24 sávon rögzítik az előadást, amit majd utána a rádióban összekeverhetünk.
Csakhogy kiderült, a nagy kocsi nem fér be a kapun, ezért egy kisbusz jött, amiben csak kétsávos magnó volt. Hiába adtam oda egy példányt a partitúrából, a hangmérnök nem volt egészen józan, a zenei rendező pedig egyáltalán nem volt a csúcson. A felvétel borzasztó lett, pedig a teremben nagyon jól szólt minden.
A végén már csak megszokásból is ránéztem az órámra. 18 perces taps és két ráadás bizonyította a sikert. Valaki ugyan a közönség soraiban felvette egy kis kézi kamerával a koncertet, ami tükrözte a hangulatot, és ami aztán eljutott hozzám is, de házalásra alkalmatlan volt.
A sors mégis megkegyelmezett, mert a Jónás könyvének lett folytatása, mégsem futotta be azt a pályát, amit megérdemelne. De erről majd a folytatásban…
A rockoperám teljes vizuális terjedelemben hamarosan itt az Esti Hírlap oldalán lesz közzé téve.