Betöltés…
19.5 C
Budapest

„Együtt építjük” – különleges történelmi játék 14 képben a Váci Püspökség ezeréves jubileumán

Zsúfolásig megtelt tér, több ezer néző, több mint ötszáz közreműködő, tizennégy történelmi kép és egy olyan közösség, amelynek tagjai az ország több mint harminc városából és településéről érkeztek Vácra. A Nagyboldogasszony-székesegyház előtti téren mutatták be az „Együtt építjük” című nagyszabású történelmi misztériumjátékot a Váci Egyházmegye ezeréves jubileuma alkalmából. Az este nem csupán látványos történelmi előadássá, hanem a hitből vállalt önkéntesség, az összetartozás és az együtt végzett alkotómunka ünnepévé vált.

„Együtt építjük” – különleges történelmi játék 14 képben a Váci Püspökség ezeréves jubileumán
„Együtt építjük” történelmi játékból részlet

Lapunk előzetesen már beszámolt az akkor még készülő produkcióról. Azóta azonban mindaz, ami hónapokon keresztül próbákban, utazásokban, szervezésben, szövegben, zenében, jelmezekben és több száz ember munkájában formálódott, valósággá vált: szeptember 19-én bemutatták a világviszonylatban is egyedülálló „Együtt építjük” történelmi játékot.

A helyszín is különleges keretet adott az estének. A Váci Nagyboldogasszony-székesegyház előtti tér zsúfolásig megtelt, több ezer ember érkezett, hogy részese legyen az ezeréves Váci Egyházmegye jubileumára készült produkciónak.

A Váci Nagyboldogasszony-székesegyház előtti tér zsúfolásig megtelt

A másfél órás előadást a közönség szinte pisszenés nélkül figyelte végig. A tizennégy történelmi kép látványa, a zene, a kórusművek, a mozgás és a több száz szereplő jelenléte együtt teremtette meg azt az atmoszférát, amely az első pillanatoktól magával ragadta a nézőket. Amikor pedig véget ért az előadás, a közreműködőket szinte véget nem érő taps fogadta.

Több mint harminc településről érkeztek – hitből, önkéntesen

Az előadás egyedi és különleges volt, és a történelmi képek látványa lenyűgözte és magával ragadta a közönséget. A produkció igazi erejét azok az emberek adták, akik az ország több mint harminc városából, településéről és más helyiségeiből érkeztek Vácra. Önként, hitből és karitatív alapon vállalták a felkészüléssel járó hosszú próbákat, a fárasztó utazásokat, a várakozást és mindazt a munkát, amely egy ekkora szabású előadás létrehozásához szükséges.

A felemelő előadás közreműködői

Olyan emberek közössége gyűlt össze hónapról hónapra, akik saját idejüket, energiájukat és munkájukat ajánlották fel azért, hogy az ezeréves jubileumhoz méltó előadás megszülethessen. Idejüket, erejüket és tudásukat adták ehhez a közös ügyhöz, hogy hónapok munkájából végül megszülethessen ez a különleges előadás, hogy az „Együtt építjük” ne egyszerűen egy elképzelés maradjon, hanem több mint ötszáz ember közös alkotásaként állhasson a közönség elé. Ezt a produkciót valóban együtt építették.

Marton Zsolt püspök áldásával kezdődött az este

Az előadás előtt Marton Zsolt megyéspüspök megáldotta a résztvevőket. A közönséget később egy újabb különleges pillanat várta. A produkció végén a megyéspüspök személyesen vitte a megfeszített Krisztus keresztjét a nézőtéren keresztül. A jelenetet a közönség tapsa és éljenzése kísérte. A székesegyház előtti tér ekkor már szereplők és nézők egyaránt részeseivé váltak annak a közös pillanatnak, amellyel az előadás lezárult.

Kriszt László angyal, Együd Anna Mikolt lány, Marton Zsolt Váci Püspök, Gyarmati Pál fiú

Meskó Zsolt több mint ötszáz közreműködőt mozgatott

A nagyszabású produkció létrejöttében meghatározó szerepe volt Meskó Zsolt rendezőnek. Őt dicséri a különleges keretötlet kreatív megvalósítása, a narratíva és a szövegkönyv megírása, valamint a zene és a kórusművek kiváló szerkesztése. Több mint ötszáz közreműködőt kellett úgy mozgatni, hogy a szereplők, a történelmi képek, a zenei részek és a nagy tömegjelenetek végül egyetlen egységes történetté álljanak össze. Ehhez nemcsak rendezői tudásra, hanem különleges pedagógiai érzékre is szükség volt. Meskó Zsolt magas szintű pedagógiai munkáját dicséri az a mód, ahogyan ezt a hatalmas közösséget összefogta és mozgatta. A végeredmény pedig egy felemelő, megható, szíveket megérintő produkcióban teljesedett ki.

A próbán Kriszt László angyal, Gáborné Haáz Andrea főszervező, Meskó Zsolt rendező
Meskó Zsolt rendező és Marton Zsolt Váci püspök az előadás elött szólnak a közreműködőkhöz

Külön öröm számunkra, hogy Kriszt László is részese volt az előadásnak

Külön öröm volt lapunk számára, hogy az egyik szerepet Kriszt László, az Esti Hírlap kulturális rovatának vezetője alakította: ő személyesítette meg az angyalt. Mint lapunknak elmondta, idén májusban olvasta azt a felhívást, amelyben önkéntes alapon kerestek közreműködőket a készülő produkcióhoz. Akkor még az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámajátékvezető szakának végzős hallgatója volt, és saját megfogalmazása szerint belső indíttatásból döntött úgy, hogy jelentkezik. A jelentkezésből hónapokon át tartó közös munka, majd végül egy olyan este lett, amely számára nemcsak szereplőként, hanem emberileg is különleges élményt jelentett.

Előadás részlet: Együd Anna Mikolt lány, Kriszt László angyal, Gyarmati Pál fiú

Kriszt László így idézte fel a próbák időszakát:

„Az ország teljesen eltérő helyeiről érkező résztvevők a próbák alatt hihetetlen közösséggé kovácsolódtak. Az elején ismeretlen szereplőket már arcról megismertem, beszélgettünk egymással, az előadást követően pedig jó ismerősökként búcsúztunk el egymástól. Öröm és megtiszteltetés volt velük dolgozni, részt venni a produkcióban.”

A több hónapos felkészülés során az ország különböző pontjairól érkezett emberek között személyes kapcsolatok születtek, az első próbák idegen arcai pedig az utolsó estére ismerősökké váltak. Számára a produkciónak egy külön személyes ajándéka is volt: egykori főiskolai tanáraival együtt vehetett részt az előadásban. Mint elmondta: Külön öröm volt, hogy a volt Apor Vilmos Katolikus Főiskolai tanáraimmal, Székely Andrea mesteroktatóval, Dr. Novák Gézával, Dr. Bethlenfalvy Ádámmal és Palkóné dr. Tabi Katalinnal együtt közreműködhettem.” Tanár és egykori hallgató ezúttal ugyanannak a nagy történelmi produkciónak lett a részese, közösen dolgozva azért, hogy a színpadon életre keljenek a jubileumi előadás képei.

„Így könnyű angyalnak lenni!”

Az „Együtt építjük” további különlegességét jelentette, hogy a főbb szereplőknek külön hangjuk volt. Kriszt László angyalának hangját Takács Bence adta. A közös munkáról Kriszt László humorral mesélt: „Jómagamnak pedig egy rendkívüli hang jutott Takács Bence személyében. Mondtam is: így könnyű angyalnak lenni!”
A könnyed mondat mögött ugyanaz a közösségi élmény húzódik meg, amely az egész produkciót végigkísérte: a színpadon látható szereplők mögött és mellett mindenütt mások munkája, hangja, segítsége és jelenléte állt.

Akik nélkül nem születhetett volna meg a grandiózus produkció

És természetesen ott voltak azok is, akik az előadás hátterében dolgoztak. A közönség előtt talán kevésbé látható munkát végeztek, áldozatos közreműködésük nélkül azonban nem jöhetett volna létre ez a grandiózus produkció.

A háttérben végzett munkáért külön köszönet illeti Gáborné Haáz Andreát, Paár Tibort, Veress Józsefet, Matics Rolandot és Gábor Mónikát. A jelmezek és a gyártás feladataiban Dobos Andrea dolgozott, a jelmezek elkészítésében pedig Horváth Hajnalka működött közre. Nevük és munkájuk ugyanúgy része az „Együtt építjük” történetének, mint azoké, akik azon az estén a közönség előtt álltak.

Külön köszönet illeti a zeneszerzőket is: Varga Lászlót a Váci Székesegyház karnagyát és Derzsi Györgyöt. Közreműködtek továbbá a zsoltárrészletek előadásában a Váci Székesegyházi kórusiskola ifjúsági énekkara, karvezetők voltak Acsainé Dávid Ágnes és Varga László.

Egy több mint ötszáz közreműködőt mozgató produkciónál a háttérben dolgozók munkája nélkül nincs színpad, nincs történelmi kép, nincs jelmez, nincs gördülékeny előadás. Az ő sokszor láthatatlan feladatuk teszi lehetővé, hogy amikor felgyúlnak a fények, minden a helyére kerüljön.

Aszódtól Szolnokig, Vácon át Üllőig érkeztek a közreműködők

Beszámolónk végére hagytuk azoknak a városoknak, helyiségeknek és településeknek a neveit, ahonnan a produkció résztvevői érkeztek: Aszód, Boldog, Hatvan, Diósjenő, Nógrád, Berkenye, Buják, Palotás, Héhalom, Cegléd, Dabas-Gyón, Dány, Drégelypalánk, Fót, Göd, Gyömrő, Hévízgyörk, Isaszeg, Kismaros, Verőce, Vác, Maglód, Püspökhatvan, Galgaguta, Rád, Szécsény, Szolnok és Üllő – és velük együtt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campusa, valamint más helyiségek képviselői is részesei voltak a nagyszabású előadásnak.

A jubileumi játék óriási területet fogott össze: voltak, akik közelebbről érkeztek, mások hosszú utakat vállaltak a próbák kedvéért, majd újra és újra visszatértek Vácra. Mire eljött a bemutató estéje, az ország számos különböző pontjáról érkezett résztvevők már nem különálló csoportokként álltak a székesegyház előtt, hanem egyetlen közösségként.

Különleges előadásnak lehettek szem- és fültanúi azok a több ezren, akik jelenlétükkel megtisztelték az „Együtt építjük” bemutatóját. A másfél órás történelmi játék mögött hónapok munkája, több mint ötszáz ember vállalása, több mint harminc település közössége, rendezői és pedagógiai munka, zene, kórusművek, jelmezek, háttérmunka, utazások, próbák és számtalan személyes történet állt.

Az előadás végén megszólaló taps ezért nemcsak annak a másfél órának szólt, amelyet a nézők a téren láthattak. Szólt mindazoknak, akik hitből és karitatív alapon vállalták a részvételt. Szólt azoknak, akik a színpadon álltak, azoknak, akik hangjukat adták a szereplőknek, azoknak, akik tanítottak és rendeztek, jelmezeket készítettek, szerveztek, utaztak és dolgoztak a háttérben. És szólt annak a közösségnek is, amely hónapok alatt szinte észrevétlenül megszületett az ország különböző részeiről érkező emberek között.

Nem csodálkoznánk, ha lenne folytatása. És miért is ne lenne?

Hiszen csodák mindig is voltak – és mindig is lesznek.

Aktuális

Szabadlábon védekezhet Matolcsy György, „hamis mesének” nevezte az ügyet

Szabadon távozhatott keddi gyanúsítotti kihallgatása után Matolcsy György. A...

Munkaszüneti nappá tennék december 24-ét – már a parlament előtt a javaslat

Munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét három TISZA-párti országgyűlési képviselő....

Hivatalos: 2027-ben nem lesz MotoGP Magyar Nagydíj – később visszatérhet a világbajnokság

Kimarad Magyarország a MotoGP 2027-es versenynaptárából – ezt szeptember...

Drónokkal keresik a fertőzött szőlőtőkéket – mesterséges intelligencia is beszállt a védekezésbe

Drónokkal vizsgálja a szőlőültetvényeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, hogy...

Újabb fordulat az aranykonvoj-ügyben: büntetőfeljelentést tettek, Fürcht Pál tanúkénti meghallgatását is kérik

Újabb jogi fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: büntetőfeljelentést tett ismeretlen...

Tigrayi erők foglalták el Mekelle repülőterét – „védelmi háborút” hirdettek a szövetségi csapatok ellen

Tigrayi erők elfoglalták az észak-etiópiai Tigray fővárosának, Mekellének repülőterét,...

Pontyok és amurok költöztek a Biodómba – a Hortobágyról érkeztek az új lakók

Újabb állatokkal bővült a Biodóm Városi Oázisának lakóközössége: ezúttal...

Meghalt egy 48 éves motoros Zalaegerszegen – a helyszínen még sikerült újraéleszteni

Meghalt egy 48 éves motoros, miután szerda reggel személyautóval...

174 beavatkozás egyetlen nap alatt – halálos lakástűz történt Gyöngyösön

Országszerte nagy számban riasztották a tűzoltókat szeptember 22-én: a...

Százéves a budapesti amatőr futball – centenáriumot ünnepel a BLSZ

Százéves lett a Budapesti Labdarúgó Szövetség: 1926. szeptember 20-án...

Skandináv Watergate: választási csalás miatt nyomoz a rendőrség Svédországban, megismételhetik a szavazást

Súlyos választási botrány robbant ki Svédországban, miután a hatóságok...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 23. Friss hírek, napi események

Mozgalmas keddet hagytunk magunk mögött. Az Országgyűlés megválasztotta Polyák...

Zelenszkij kész leülni Putyinnal – Trump segítségével még tél előtt lezárnák a háborút

Volodimir Zelenszkij kész bármikor személyesen találkozni Vlagyimir Putyinnal, és...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK