Betöltés…
26.7 C
Budapest

Balatonvilágosig menekült a rendőrök elől – egy hét alatt ő volt a harmadik ámokfutó

Egy héten belül már a harmadik menekülő autóst fogták el a székesfehérvári rendőrök. A 26 éves férfi hajnalban próbált elmenekülni az intézkedés elől és egészen Balatonvilágos térségéig jutott.

Balatonvilágosig menekült a rendőrök elől – egy hét alatt ő volt a harmadik ámokfutó
A rendőrök Balatonvilágos térségében fogták el a Székesfehérvárról menekülő 26 éves sofőrt. Fotó: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök július 19-én figyeltek fel egy Peugeot-ra Székesfehérváron. Az autó nagy sebességgel hajtott át a Horváth István út és a Széchenyi utca kereszteződésén és figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” táblát.

A járőrök fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani a sofőrt. A férfi azonban gyorsított és az M7-es autópálya felé menekült. Közben többször megtévesztő manővereket hajtott végre, hogy lerázza az őt követő rendőri egységeket.

A hajszának Balatonvilágos térségében lett vége. Az enyingi, polgárdi és székesfehérvári rendőrök a 7116-os úton teljesen elzárták a menekülési útvonalat és megállásra kényszerítették az autót.

A 26 éves férfit testi kényszer alkalmazásával fogták el és megbilincselték. Az intézkedés során senki nem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy az ukrán állampolgárnak soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt fogyasztott a vezetés előtt. Az autót a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. A járműre kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek.

A rendőrök őrizetbe vették a férfit és kezdeményezik a letartóztatását. Ittas járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt indult ellene büntetőeljárás.

Engedély nélküli vezetés, elsőbbségadás elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül hagyása és több más közlekedési szabálysértés miatt is felelnie kell.

A rendőrök Balatonvilágos térségében fogták el a Székesfehérvárról menekülő 26 éves sofőrt. Fotó: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti veszélyeztetés gyanújával kapcsolatos körülményeket tovább vizsgálja a rendőrség.

Forrás: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aktuális

Air India: 36 ezer lábon összeomlott mindhárom hidraulikarendszer – 24 sérült, a kapitány drogtesztje pozitív

Négy másodperc alatt elvesztette mindhárom hidraulikarendszerének nyomását az Air...

Letartóztatták Srí Lanka volt elnökének fiát a 100 milliós Airbus kenőpénzügy miatt

Letartóztatták pénteken Namal Rajapaksát, Mahinda Rajapaksa volt Srí Lanka-i...

Washington lecsapott egy török bankra – Kínából érkező iráni olajpénzek és arany útját tárta fel az OFAC

Újabb bankot vágott el az amerikai pénzügyi rendszertől Washington...

Mostantól kórházanként is megnézhetők a fertőzési és járványadatok

Péntektől bárki megnézheti az egyes magyarországi kórházak fertőzési és...

Több mint háromezer orvosi piócát talált a NAV egy hűtőtáskában Röszkén

Gyümölcsök és ásványvíz alatt több mint háromezer élő piócát...

Lövéseket jelentettek Pesterzsébeten – csapágygolyókkal lőtt egy üzletre egy férfi

Többen fegyverlövésnek hitték a becsapódások hangját Pesterzsébeten, a Téglagyár...

Vasárnaptól póráz nélkül is vezethetők a segítő kutyák közterületen

Szeptember 6-tól póráz nélkül is vezethetők a hivatalosan kiképzett...

Péter Jázmin nyerte a World Top Model Hungary 2026 szépségverseny döntőjét

Péter Jázmin győzelmével zárult a World Top Model Hungary...

Erős nemzetközi visszhangot kapott Horvát Lili új filmje Velencében

Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról nyitotta...

Meghalt az Országos Mentőszolgálat egyik dolgozója – a mentőszékház hetedik emeletéről zuhant ki

Meghalt az Országos Mentőszolgálat egyik dolgozója, miután csütörtökön kizuhant...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK