A közösségi média felületein kering egy videórészlet Magyar Péter anyai nagyapjától, dr. Erőss Páltól, az 1990-es rendszerváltás előtti televízió rendkívül népszerű műsora, a Jogi esetek minden néző számára megkérdőjelezhetetlen tekintélyű jogi szakértőjétől, az alábbi kijelentéssel:
„A rámenősség, élelmesség, annak is van határa. Határt kell szabni, mert különben szélhámosság lesz belőle. Csak mi a mérce? Énszerintem a mérce a tisztesség. Tisztességtelen minden, ami hazug, feldicsérés, hamis illúziókeltés, ámítás, alaptalan öndicsérés.”
Igyekeztem megállapítani a felvétel hitelességét, illetve azt, történhetett-e rajta mesterséges intelligenciával végzett beavatkozás, de teljes bizonyosságra nem jutottam. Valahol belül mégis úgy érzem, hogy a felvétel valós. Ugyanakkor ennek nincs is nagy jelentősége, mert a dr. Erőss Pálnak tulajdonított mondatok minden szótagjával maximálisan azonosulok; számomra mindez az erkölcsi minimum elválaszthatatlan részét képezi.
Magyar Péter már a kampányban is visszatérően és büszkén hivatkozott anyai nagyapjára, mint általa is követendő példára. Ez sokak, köztük az én számomra is, mindig bizalomerősítő megnyilvánulás volt.
A kérdés, amelyet most az olvasónak szeretnék feltenni, úgy hangzik: a nagyapai tanács tükrében elfogadható volt-e Magyar Péter és a TISZA Párt kampányának az a meghatározó üzenete, amellyel teljes mértékben elhatárolódott a 2010 utáni valamennyi ellenzéki párttól, azok politikusaitól, parlamenti képviselőitől? És amiben tényleg példa nélküli volt: valamennyi kiemelkedő tudású, akár rendkívül népszerű szakértőktől is, akik az ellenzéki pártokkal bármilyen szinten kapcsolatot tartottak.
Előbb vagy utóbb azoknak a barátaimnak is el kell majd gondolkodniuk a kampány alatt hangoztatott saját, Magyar Péter által hangoztatott, és általuk elfogadott magyarázatukon, hogy szerintük kivételes volt a helyzet, és Magyar Péternek igaza volt: szerintük ugyanis a rendszerváltásra jelentkező önjelölt miniszterelnök csak nem akart támadási felületet adni saját személyével és a TISZA Párttal szemben, az akkor még a hatalmat gyakorló, Orbán Viktor által vezetett, számomra egy szervezett bűnözői csoport által működtetett hatalom hamis propagandájának.
A kérdés időszerűségét mindenki, így a barátaim számára is az adja, hogy az április 12-i választást követően a demokratikusan elkötelezett választópolgárok földrengésszerű fellépése gyakorlatilag megsemmisítette a teljes szétesés határára visszaszorult, FIDESZ–KDNP név alatt évtizedeken át hatalmat gyakorló, és ma már Magyar Péter miniszterelnök által is bűnszervezetként említett politikai szerveződést. Márpedig, ha ez így van, akkor miért van még mindig szüksége Magyar Péternek arra, hogy ezt az erkölcsi szinten megmagyarázhatatlan narratívát életben tartsa?
Orbán propagandájától való félelem ma már nem hihető magyarázat. A propagandagépezet is gyakorlatilag szétesett: megszűnt a Ripost és a Metropol online kiadása, valamint a Bors nyomtatott kiadása, a Magyar Nemzet pedig napilapból hetilappá vált. Orbán számára elérhetetlenné vált a köztelevízió, a közrádió és a Magyar Távirati Iroda is. Megszűnt vagy jelentéktelenné zsugorodott a közösségi médiában a választások előtt még 72 munkatárssal hangoskodó Megafon, amelynek létszáma mára mindössze 3 főre csökkent. Hasonló összeomlást élt meg az Ellenállás Mozgalom is: korábbi 60 fős munkatársi létszáma mára 2 főre zsugorodott. És ezek csak példák.
A hivatalos indok tehát megbukott, így a valós okot csak közvetett úton, a tényleges történéseket egymás mellé helyezve lehet valószínűsíteni – és többnyire valóban csak valószínűsíteni. A következtetés levonása előtt sokat segíthet, ha annak is a végére járunk, vajon Magyar Péter vezérelvű vezetésének egyetlen erkölcsileg kifogásolható – szerintem vállalhatatlan – eleme-e a 2010–2026 közötti ellenzéktől való elhatárolódó magatartása vagy az erkölcsi deficit sokkal szélesebb körben jellemzi a magyar miniszterelnököt.
Az április 12-i választás óta eltelt hat hónap már bizonyította, hogy nem ez az egyetlen. A magyar tudományos és értelmiségi élet olyan képviselőitől való elhatárolódás, akik 2010 és 2026 között is következetesen kiálltak a demokrácia értékei mellett – mint Bárándy Péter, Fleck Zoltán vagy akár Hadházy Ákos –, számomra már a második erkölcsileg vállalhatatlan értékzavarra is rámutat.
De miért is látszik Magyar Péter számára elfogadhatóbbnak az a parlamenti, politikai felállás, amelyben a kormány ellenzékeként egy általa bűnszervezetként nevesített, a FIDESZ–KDNP maradványpártja van jelen, mint az, amelyben az általa morálisan elfogadhatatlan kampánnyal a politikai térből kiszorított korábbi demokratikus pártok ülnének, a FIDESZ–KDNP reprezentánsai pedig az ellenzéki padsorok helyett valamely börtön lakói lennének?
A válasz természetesen csak valószínűségen alapuló vélemény a részemről, de ma már fel merem vállalni az alábbi következtetés valószínűségét.
Magyar Péter és az egyszemélyben irányított politikai mozgalma számára nem lenne kényelmes egy alternatív demokratikus ellenzék jelenléte azokban az esetekben, amikor a kormány cselekvései szembemennek a TISZA Párt, illetve Magyar Péter támogatóinak és választóinak akaratával.
Ezzel szemben sokkal kényelmesebb számára az alternatíva nélküliség, hiszen szinte nem tud akkorát hibázni, amelynek következtében támogatói körében komolyan felvetődne: jöjjön inkább vissza a végtelenül megutált orbáni rendszer.
Ezzel azonban az a baj, hogy demokrácia nem létezik egypártrendszerű formában. Az a Magyar Péter által megálmodott politikai berendezkedés, amelyben a TISZA Pártnak érdemben nincsen demokratikus alternatívája sem a parlamentben, sem azon kívül, az a ma látható politikai valóság, de ez nem demokrácia.
Amikor a parlamentben a TISZA Párton kívül nincs legitim demokratikus alternatíva, akkor az – függetlenül attól, hány párt neve szerepel formálisan a parlamenti frakciók között – tartalmát tekintve egypárti parlament.
Továbbra is kérdés azonban, hogy „csak” ez-e a baj Magyar Péter és a TISZA Párt erkölcsi deficitjével, vagy van más is. Ennek megválaszolásához nézzünk körül más területeken is: a társadalom által megbecsült, Orbán által éppen ezért személyük, családjuk, egzisztenciájuk teljes megsemmisítésére ítélt, az Orbán-rendszer által üldözött személyek és csoportok körében.
Vajon fellelhetjük-e az elmúlt hat hónapban Magyar Péter részéről az irántuk tanúsított empátia, az utólagos rehabilitáció vagy akár csak a velük szembeni embertelen politikai fellépés érdemi megállításának bármilyen jelét?
Iványi Gábort 2025-ben a HVG.hu országos szavazásán az olvasók az év emberének választották. Iványi Gábor és hat társa ellen, az állam nevében csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt még ma is folyamatban van a büntetőeljárás. Az eljáró bíróság – a NAV-os pénzügyőrök különleges bánásmódot, zárt tárgyalást, illetve távmeghallgatást kérő beadványára hivatkozva – a következő tárgyalást 2027. január 12-re halasztotta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Magyar Péter kormánya és hatóságai az eljárásban egyszerűen átvették az orbáni bosszúhadjárat pozícióit.
Az Iványi Gábor által alapított egyháztól Orbán 2012. január elsejével, törvényalkotás útján megvonta az addig fennálló egyházi státuszát, amelynek jogellenességét az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította. Az egyház, a bírósági döntések ellenére, immár hat hónap elteltével sem kapta vissza korábbi státuszát, és az elszenvedett veszteségeiért járó teljes kárpótlást sem.
Október 1-jén tartották a MET egyház alapításának 45. évfordulóját. Az ünnepségre meghívást kapott Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is, aki elfoglaltságára hivatkozva nem volt jelen az ünnepségen, ami még magyarázható lenne, de képviselőt sem küldött, vélhetőleg nem küldhetett maga helyett. Már majdnem köztudomásúnak mondható, hogy a kormány, a TISZA Párt vezetésének és a TISZA Párt nevében funkciót betöltő személyek meghívásoknak kizárólag a miniszterelnök engedélyével tehetnek eleget.
Magam élő közvetítéssel készültem a rendezvényre, és korán odamentem, hogy a kamerának találjak megfelelő helyet. A sajtómeghívóm alapján arra számítottam, hogy újságírók, kamerák sokasága lesz jelen ezen az emblematikus eseményen, beleértve a köztelevíziót és a közrádiót is. Nagyot tévedtem. Élő közvetítést csak én adtam az eseményről, és rajtam kívül kizárólag a Népszava.hu újságírója volt jelen, és adott hírt az egyház elmúlt évtizedeiről. A miértre a választ még sokáig fogom keresni.
Két nappal később ünnepelték az egyház egyetlen ma élő alapítójának, az orbáni gyűlöletkampány legismertebb célszemélyének, Iványi Gábornak a 75. születésnapját. A TISZA Párt egyik legnagyobb közösségimédia-csoportjában, a Magyar Péter Szimpatizánsaiban egy csoporttag megpróbálta megosztani az Iványinak szóló születésnapi köszöntését, de a csoport adminisztrátora azt azonnal letiltotta.
Hasonlót számos alkalommal tapasztalok a saját, közel százezres követőtáborom esetében is. Az oldalaim követői, minden alkalommal, kedves naivitással, és mindig segítő szándékkal próbálják megosztani előadásaimat a TISZA hivatalos vagy félhivatalos közösségi felületein, de a megosztás minden esetben és minden TISZA-oldalon azonnali tiltást kap. Ennek következetessége és azonnalisága alapján alappal feltételezem, hogy az eltérő, látszólag önálló közösségi oldalakat ugyanaz az automatizált moderáció figyeli, amelynek előzőleg meg kellett adni, hogy mely témák és személyek kerültek fel a biztosan terjedelmes tiltólistára.
Iványi Gábor és a MET esete nem egyedi. Magyar Péter és kormánya még a bizonyított jogsértések és a nyilvánvaló üldöztetés ellenére sem mutatott eddig semmilyen hajlandóságot arra, hogy érdemben megvédje vagy elégtételben részesítse Orbán üldözöttjeit.
Nem szívesen írom le, de az Orbán-rendszer hatalmi arroganciájának üldözöttjei közül – a gyermekvédelem áldozatain kívül – egyetlen olyan pozitív példát sem tudok nevesíteni, amelyben Magyar Péter, a TISZA-kormány vagy a TISZA-frakció elhatárolódott volna Orbán személyekkel és szervezetekkel szembeni gaztetteitől, és megpróbált volna akár csak egyetlen érdemi lépést is tenni a bocsánatkérés vagy a hivatalos rehabilitáció irányába.
Az írás terjedelmi korlátjaira is tekintettel innentől, a teljesség igénye nélkül, csak felsorolásszerűen nevesítek néhány olyan esetet, amelyekben a „még csak hat hónap telt el” védekezést szerintem már nem lehet hiteles magyarázatként elfogadni.
Én várom a hivatalos bocsánatkérést és – ahol lehetséges – rehabilitációt mindenekelőtt az ukrán néptől és Ukrajna kormányától, különösen az 1848–49-es, valamint az 1956-os történelmi hátterünk tükrében, felajánlva az összes lehetséges külső segítségünket a honvédő háborújukhoz; az Európai Unió megalázott vezetőitől és intézményeitől; a magyar demokrácia érdekében oly sok segítséget nyújtó, cserébe oly sok megaláztatást elszenvedő Soros Györgytől; valamint azoktól a nem heteroszexuális honfitársainktól, akikkel szemben az Orbán-rendszer éveken át súlyos jogsérelmeket és gyűlöletkeltést okozó politikát folytatott, amelynek uniós jogba ütközését az EUB ítélete is megerősítette. Bocsánatkérést a mintegy négy és félmillió külföldre menekült magyar állampolgárt befogadó nemzetektől a magyar migrációs politika üzenetei miatt. A magyar nemzettől, annak befogadó hagyományainak sárral tiprásától, amely nélkül a kultúránk, a történelmünk nélkülözné sok száz történelmi személyiségünk mellett Zrínyi Miklóst, Erkel Ferencet, Gárdonyi Gézát, Kossuth Lajost, Liszt Ferencet, Ganz Ábrahánt, Benyovszky Móricot.
Iványi Gábor és társai mellett várom és elvárom a magyar kormány bocsánatkérését és – ahol annak helye van – a károk rendezését azoktól is, akik a politikai arrogancia következtében veszítették el a munkájukat, így a kormányzati döntések által példátlan mértékben megkárosított nyugdíjasoktól, valamint a Covid-járvány több tízezer magyar áldozatának hozzátartozóitól.
Nem maradhat ki Varju László, Hadházy Ákos és Fekete-Győr András sem. Nem maradhatnak ki a budapesti és a pécsi Pride szervezői, a CEU elűzött oktatói és hallgatói, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért kiálló, majd távozni kényszerült oktatók és hallgatók sem.
Hiányzik a kormányfő bocsánatkérése és – ahol indokolt – a kárrendezés azokkal az ellenzéki képviselőkkel szemben is, akiket Kövér László hónapokra kitiltott a parlamenti munkából és/vagy milliós pénzbírságokkal sújtott.
A sor persze még nagyon hosszú. Ide tartoznak a hatalom által megbélyegzett független szerkesztőségek és újságírók, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ, a Transparency International Magyarország, a Norvég Civil Alap és az Ökotárs Alapítvány, valamint számos más civil szervezet is.
Nem azzal lenne bajom, ha az általam felsoroltak vagy az innen kimaradtak közül az eltelt hat hónapban még néhányan várnának Magyar Péter kormányának intézkedésére, fellépésére, bocsánatkérésére, miközben arra már sokszorta több sértett esetében sor került volna. Akkor legfeljebb a rangsorolásban lenne véleménykülönbség közöttünk.
A baj az, hogy a gyermekvédelmi rendszer áldozataitól való részleges bocsánatkérésen kívül ennek a kötelező feladatból fakadó erkölcsi kötelezettség felismerésének a nyomait sem látom sem Magyar Péternél, sem a TISZA Pártnál.
Az én összegzésem úgy hangzik, hogy a demokráciát nem pusztán intézmények, törvények és választások alkotják, hanem a demokratikus működésnek erkölcsi minimuma is van. Hitem és tudományos ismereteim szerint is létezik egy alsó határ, amely alá a demokratikus politika akkor sem mehet, ha egyébként jogszerűen vagy a saját és támogatói meggyőződése szerint politikailag célszerűen jár el. Egy demokrácia annál erősebb, minél magasabbra helyezi a társadalom az erkölcsi minimumnak azt a képzeletbeli lécét, amelyet minden cselekedetével meg kell ugrania. A demokratikus legitimáció önmagában nem elegendő, a hatalomgyakorlásnak erkölcsi legitimációra is szüksége van.
Igazából én ma csak egyetlen tanáccsal segíteném Magyarország még mindig tömegek által – és általam is – támogatott miniszterelnökét: térjen vissza anyai nagyapja unokájának is szóló erkölcsi tanácsához, és minden rendben lesz!
