Tizenöt év börtönbüntetésre ítélte szerdán Curtis Farber manhattani bíró Harvey Weinsteint Miriam Haley 2006-os szexuális bántalmazása miatt. A 74 éves egykori hollywoodi producer ügyében ez már a második New York-i ítélet: 2020-ban 23 évre ítélték, ezt azonban négy évvel később megsemmisítette New York állam legfelsőbb bírósága. Az új eljárásban az esküdtszék ismét bűnösnek találta Weinsteint, aki most 15 évet kapott, majd további öt évig szabadulás utáni felügyelet alatt áll.

Miriam Haley személyesen jelent meg az ítélethirdetésen. A korábbi Project Runway-produkciós asszisztens arról beszélt a bíróságon, hogy a Weinstein által elkövetett szexuális bántalmazás maradandó hatással volt az életére és a biztonságérzetére, az elmúlt évek nyilvános bírósági küzdelmei pedig további megterhelést jelentettek számára.
Weinstein kerekesszékben hallgatta végig az ítélethirdetést. Felszólalásában arról beszélt, hogy sok mindent megbánt az életében, és bocsánatot kért azokért a tetteiért, amelyekkel másokat megbántott. Miriam Haley fájdalmát is sajnálta, ugyanakkor ismét kijelentette, hogy ártatlannak tartja magát. Védői várhatóan fellebbeznek.
Farber az ítélet kihirdetése előtt Weinstein egykori hollywoodi hatalmát állította szembe azzal, amiért most elítélték. A producer évtizedeken keresztül az amerikai filmipar egyik legbefolyásosabb szereplője volt, Oscar-díjas produkciók és olyan filmek kötődtek hozzá, mint a Szerelmes Shakespeare, a Ponyvaregény és a Csokoládé.
Egyszer már 23 évre ítélték
Weinsteint 2020-ban Haley bántalmazása és Jessica Mann megerőszakolása miatt összesen 23 év börtönre ítélték. New York állam legfelsőbb bírósága azonban 2024-ben megsemmisítette az ítéletet, mert az első tárgyaláson olyan nők vallomásait is az esküdtek elé engedték, akiknek állításai nem képezték az akkori vádirat részét. A bíróság ezért új eljárást rendelt el.
A megismételt perben az esküdtszék ismét bűnösnek találta Weinsteint Haley ügyében. Kaja Sokola vádpontjában felmentették, Jessica Mann ügyében pedig nem született egyhangú döntés. Egy újabb tárgyalás májusban ugyancsak döntésképtelen esküdtszékkel végződött, Mann pedig később közölte, hogy nem akar ismét vallomást tenni. Az ügyészség ezt követően ejtette a vele kapcsolatos vádat.
A manhattani ügyészség a mostani ítélethirdetés előtt 20 év börtönt kért, Weinstein védői kilenc évet. A bűncselekményért kiszabható maximális büntetés 25 év volt. Weinstein az ügyben már több mint hat évet töltött rács mögött.
Kaliforniában még nincs vége
Weinsteinnek közben Kaliforniában is van jogerős elmarasztalása. Los Angelesben 2022-ben nemi erőszak és szexuális bűncselekmények miatt találták bűnösnek, majd 16 év börtönre ítélték. A kaliforniai fellebbviteli bíróság a bűnösséget fenntartotta, a büntetés újbóli kiszabását viszont elrendelte, mert az eredeti büntetés meghatározásakor figyelembe vették az időközben megsemmisített New York-i ítéletet is.
Ezért Weinsteint Los Angelesben még újabb büntetéskiszabási eljárás várja. A kaliforniai bíróságnak arról is döntenie kell majd, hogyan viszonyul az ottani büntetés a most New Yorkban kiszabott 15 évhez.
