Betöltés…
24.2 C
Budapest

Kormányellenes tüntetés volt a Kossuth téren – „Nem tetszik a rendszer? Nem vagy egyedül!”

A Kossuth téri demonstráció véget ért; cikkünket most a felszólalók legfontosabb mondataival és az este főbb történéseivel egészítjük ki. Huth a Zsolti bácsi-ügyről beszélve azt mondta, szerinte arra építette kampányát a Tisza, majd úgy fogalmazott: „Eljön a revans ideje, a valódi elszámoltatás, hamarabb, mint gondolnánk.” Ábrahám Róbert ezt követően a jobboldal megosztottságáról beszélt, és azt mondta, szerinte sokkal többen lennének a téren, ha nem lennének ekkora viták a nemzeti oldalon.

Ábrahám Róbert felszólalásában a jobboldal megosztottságáról, a határon túli magyarokról és a nemzeti közösség felelősségéről beszélt. Azt mondta, szerinte most nem az ünneplés, hanem az alázat és a munka ideje van.

„És ez nem a gyűlölet útja, ez nem a gyűlölet útja, ez az alázat útja, a szembenézés útja. Ha tovább megyünk azon az úton, ami a bukáshoz vezetett, és ami idegeneknek szolgáltatta ki a hazánkat, semmilyen változás nem lesz.

Nézzék meg ezt a teret! Azt gondolják, nincs ebben az országban százszor ennyi jobboldali ember, akinek ma itt kellene állni? Ez kell, ezt kell fölépítenünk, ide kell eljutnunk, ezt kell elérnünk, és ez nem a gyűlölet útja. Semmiképpen sem a gyűlölet útja.

Nagyon kellene figyelmeztessek mindenkit. Az utóbbi időben módszeresen elkezdték támadni a székelyeket a tiszás influenszerek, és próbálják az ottani magyarokat kettészakítani és elszakítani őket a nemzettől. Ha ők elszakadnak az anyaországtól és egymás ellen fordulnak, az nekik a végüket jelenti.

Soha korábban nem volt akkora szükség, hogy kiálljunk a nemzeten túli nemzet, az országhatárokon túli nemzettársainkért, mint manapság. Tehát a saját bajunk mellett figyeljünk oda erre is.

És még valami. Én tudom, hogy a mai rendezvény úgy lett meghirdetve, hogy a végén táncos mulatság és pörkölt, és zene és buli. Tiszteletteljesen szeretném jelezni, hogy én ezen nem veszek részt.

Azt gondolom, hogy ez nem az ünnep ideje. Azt gondolom, hogy a nemzetem megszállás alatt, a hitem támadás alatt van, és atyáink öröksége felszámolás alatt van. Ez az alázat és a munka ideje. Majd ünneplünk akkor, amikor ezen túl vagyunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. Isten áldja Magyarországot, és dicsőség a megtartó Istennek.”

– mondta Ábrahám Róbert a Kossuth téri demonstráción.

Ábrahám szerint Magyarország „szellemi megszállás” alatt áll, ezért minden nemzeti érzelmű magyarra szükség van. Arról is beszélt, hogy ennek jegyében ő maga is rendezi a kapcsolatait azokkal, akikkel korábban konfliktusa volt. Azt mondta, nem a gyűlölet útján kell továbbmenni, és a rendezvény bulihangulatával sem értett egyet: szerinte most nem az ünneplésnek, hanem a munkának és az alázatnak van itt az ideje.

Kormányellenes tüntetés volt a Kossuth téren – „Nem tetszik a rendszer? Nem vagy egyedül!”

A KözTér szeptember 5-én, szombaton 18 órára hirdette meg a rendezvényt a Kossuth Lajos térre. A szervezők szerint nem hagyományos, egymást követő politikusi beszédekből álló demonstrációt terveznek, hanem olyan közösségi eseményt, amelyen a résztvevők is megszólalhatnak.

A szervezők között a KözTér mellett Horváth Tamás, Skrabski Fruzsina, Huth Gergely, Renge Zsolt, a CitizenGO, Kohán Mátyás, Szabó László és Kurucz Dániel neve is szerepel. Az eseményen felszólal többek között Dezse-Zelenka Dóra újságíró, publicista; Skrabski Fruzsina újságíró; Tóth Elizabeth, a Magyar Valóság alapítója, a Dobbanjon Mozgalom elnöke; Ábrahám Róbert publicista, tartalomkészítő; Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője; Huth Gergely, a Pesti Srácok volt főszerkesztője; Dezse Balázs újságíró, műsorvezető; Dr. Kurucz Dániel, a KözTér alapító-műsorvezetője; Mónus Benjámin, a Jövőépítő Fiatalok Egyesületének elnöke; Renge Zsolt, Újpest volt önkormányzati képviselője; Szabó László, Újbuda önkormányzati képviselője és Teleki Béla, a CitizenGO Magyarország kampányigazgatója.

A meghirdetett program szerint a résztvevők közül is lehetőséget kaphatnak felszólalók. A szervezők korábban arra kérték azokat, akik színpadra állnának, hogy legfeljebb kétperces beszédet készítsenek és videón küldjék el. A rendezvényen beszédek mellett filmeket, zenét és más közösségi programokat is terveznek.

„Ne féljetek! 2.0” rendezvény élőben volt követhető.

A KözTér saját szeptember 3-i felhívásában már egyértelmű politikai tartalommal indokolta a demonstrációt. Kurucz Dániel arról írt, hogy a választás óta eltelt hónapokban szerinte romlott a politikai közbeszéd, a Tisza-kormány pedig nem teljesítette a hozzá fűzött várakozásokat. A szervező a jobboldali közösségek összefogását sürgette, és azt írta, hogy 2030-ban közösen akarják legyőzni a jelenlegi kormányt.

A rendezvényt ugyanakkor a szervezők nem pártrendezvényként, hanem nyitott közösségi demonstrációként hirdetik. A résztvevőket arra biztatják, hogy saját véleményükkel, kérdéseikkel és javaslataikkal kapcsolódjanak be az eseménybe.

A demonstráció 18 órakor kezdődik a Kossuth Lajos téren. Az eseményről élő közvetítést is meghirdettek. Lapunk a rendezvény kezdetét követően frissíti cikkét a helyszíni fejleményekkel.

Aktuális

Közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat 10 millió forinthoz – elindul az 5+5 támogatási konstrukció

Közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program 5+5 konstrukciójában.

Hivatalosan is érvénytelennek tekinti a kormány Lázár János M6-os döntését – más marad az autópálya üzemeltetője

Hivatalosan is kimondta a kormány, hogy joghatás kiváltására alkalmatlan...

Miért nem szögletesek a repülőgépek ablakai? – A választ tragédiák után tanulta meg a repülés

Ha felszállunk egy mai utasszállítóra, szinte minden ugyanolyan természetesnek...

Lengyel turistabusz és teherautó ütközött a 86-os főúton, hatan megsérültek

Hat ember megsérült szombaton, amikor egy lengyel turistákat szállító...

Négynapos tűzszünetre készültek ukrán egységek, de az orosz támadások nem álltak le

Négynapos tűzszünetre készültek ukrán egységek a fronton, az orosz...

Két halott, 81 sérült egy bolíviai katonai bázis robbanásában – az alelnök eltussolás nélküli vizsgálatot követel

Két ember meghalt, 81-en megsérültek, amikor két nagy robbanás rázta meg a bolíviai Viacha katonai létesítményét. A detonáció ereje a környező lakóházakban is károkat okozott, az alelnökség pedig átlátható, eltussolás nélküli vizsgálatot követel.

XXXII. Virtus vetélkedő volt Balatonlellén az Esti Hírlap médiatámogatásával

Több mint száz résztvevő és kilenc csapat állt rajthoz...

Intim fotóival zsarolták a 24 éves férfit – több mint 2,4 millió forintot fizetett

Több mint 2,4 millió forintot fizetett ki néhány hónap...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 5. Friss hírek, napi események

Orosz drón csapódott péntek délután az ukrán titkosszolgálat kijevi...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK