„Ha az amerikai kormány olajat és gázt akar Venezuelától, fizetnie kell érte” – mondta Delcy Rodríguez 2025. december 18-án. Öt nappal később már „tolvajoknak” nevezte az amerikai vezetőket, akik szerinte Venezuela természeti kincseit akarják megszerezni. Augusztus 28-án ugyanő Donald Trumpnak és Marco Rubiónak mondott köszönetet egy 65 milliárd hordó olajat érintő megállapodásért. Washington többségi amerikai ellenőrzésről beszél, Caracas ezt a megfogalmazást kerüli.
Rodríguez decemberi mondatait a caracasi El Universal idézte. Venezuela akkori alelnöke és olajminisztere a PDVSA dolgozói előtt azt mondta, az ország olaja és gáza Venezueláé, aki pedig hozzá akar férni, annak fizetnie kell érte. December 23-án már az amerikai vezetést támadta:
„Nincs olyan beszéd, amely elfedhetné, hogy mik ők: tolvajok”
– mondta, miközben Washington venezuelai olajpolitikáját kalózkodásnak nevezte, és azt állította, az Egyesült Államok Venezuela természeti vagyonára pályázik.
Nyolc hónappal később Rodríguez már azt mondta:
„Nagyra értékelem Donald Trump elnöknek, Marco Rubio külügyminiszternek és az amerikai kormánynak a megállapodás létrehozásában tanúsított készségét.”
Rodrígez már nagyra értékeli Donald Trump, Marco Rubio és az amerikai kormány szerepét az új megállapodás létrehozásában, írta a venezuelai külügyminisztérium augusztus 28-i hivatalos közleményében, amelyben „történelmi mérföldkőnek” nevezte az egyezséget Venezuela és az Egyesült Államok kapcsolatában. Caracas szerint 17 stratégiai olajmezőről, 65 milliárd hordónyi bizonyított potenciálról, több mint 100 milliárd dollár beruházásról és 209 milliárd dollárt meghaladó várható állami bevételről van szó.
Donald Trump ugyanerről az üzletről azt közölte, hogy az Egyesült Államok „többségi ellenőrzést” szerzett a több mint 65 milliárd hordó venezuelai olaj felett. A venezuelai kormány közleménye ezt a kifejezést nem használja, hanem Caracas külföldi befektetőkről, magánüzemeltetőkről, a termelés növeléséről és az olajipar helyreállításáról ír. Így Venezuela évtizedeken át az olaj feletti állami ellenőrzést tette gazdaságpolitikája egyik alapjává, a mostani szerződések részleteit és a 17 mező teljes listáját pedig még nem hozták nyilvánosságra.
Akár száz évre is átadhatják egyes mezők működtetését
A tárgyalások hónapok óta haladtak ebbe az irányba. Rodríguez április végén amerikai üzletembereket fogadott a Miraflores-palotában, júliusban már Venezuela gazdaságának megnyitásáról beszélt, augusztus 10-én pedig amerikai pénzügyi és külügyi tisztviselők tárgyaltak Caracasban. Augusztus 18-án a venezuelai olajügyi delegáció már Houstonban írt alá megállapodásokat: a Hunt két venezuelai mező helyreállításában kap szerepet, az SLB-vel, a korábbi Schlumbergerrel pedig műszaki és földtani együttműködésről állapodtak meg. Tíz nappal később Trump bejelentette a 65 milliárd hordós egyezséget.
A venezuelai El Pitazo augusztus 28-án már annak járt utána, hogy az amerikai–venezuelai tárgyalások nyomán akár száz évre szóló konstrukciókban kerülhet-e magáncégekhez egyes olajmezők működtetése. Juan Carlos Carvallo közgazdász szerint egy ilyen megoldás nem feltétlenül jelentené az olaj tulajdonjogának átadását: a készlet maradhatna Venezueláé, miközben a kitermelést évtizedeken át külföldi vállalatok végeznék, azonban nem lehet tudni még, ki finanszírozza a fejlesztéseket, ki irányítja a mezőket, milyen arányban oszlik meg a bevétel, és mennyi marad ténylegesen a PDVSA kezében.
Kína pozíciói is veszélybe kerülhetnek
A venezuelai Runrun.es már a nagy bejelentés előtti napon arról írt, hogy az amerikai tárgyalásokban szereplő mezők között olyan érdekeltségek is lehetnek, amelyekhez korábban kínai tőke vagy kínai vállalatok kapcsolódtak. Venezuela hosszú éveken át Peking egyik legfontosabb latin-amerikai energetikai partnere volt: Kína hatalmas hiteleket nyújtott Caracasnak, amelyek egy részét Venezuela olajszállításokkal törlesztette. Amerikai cégek most olyan területeken is megjelenhetnek, ahol az elmúlt másfél évtizedben Kína épített ki pozíciókat. A 17 mező névsorából ezért az is kiderülhet, veszít-e Peking venezuelai olajérdekeltségeket.
Napi 600 ezer hordó venezuelai olaj már az Egyesült Államokba megy
Luisa Palacios, a Columbia Egyetem Center on Global Energy Policy kutatója, a Citgo korábbi igazgatósági elnöke augusztus 11-én a Columbia Energy Exchange műsorában arról beszélt, hogy a venezuelai olajkereskedelem már a mostani nagy megállapodás előtt látványosan átrendeződött. Venezuela júniusban napi mintegy 1,2 millió hordó olajat termelt, 150 ezer hordóval többet, mint az év elején, de Palacios szerint a nagyobb változás az export útvonalában történt. A korábban nehezen követhető csatornákon, jelentős részben kínai kisfinomítókhoz vagy kínai tárolókba kerülő venezuelai olajból egyre több érkezik az Egyesült Államokba, Indiába és Európába.
Az amerikai Mexikói-öböl partvidékére már napi körülbelül 600 ezer hordó venezuelai nyersolaj érkezik. Palacios szerint ez még a 2019-es amerikai olajszankciókat megelőző szintet is meghaladja, Venezuela pedig Kanada után az Egyesült Államok második legfontosabb külföldi olajbeszállítója lett. Indiában közben az öt legnagyobb beszállító közé került, és Európába is nőtt a venezuelai export. Palacios becslése szerint mintegy egymillió hordónyi napi venezuelai export került vissza olyan piacokra, ahol a kereskedelem követhető és az amerikai szabályokkal összeegyeztethető.
A kínai kapcsolatot Palacios külön is említette. Szerinte a korábbi szállítmányok egy része kínai úgynevezett „teapot”, vagyis kisebb független finomítókhoz ment, más része kínai készletekben köthetett ki. Az amerikai politika most azt követeli meg, hogy a venezuelai export engedélyezett piacokra kerüljön, így az olaj útvonala már jóval a 17 mezős megállapodás előtt megváltozott.
Az Egyesült Államoknak nem akármilyen olajról van szó. Palacios szerint a Gulf Coast több finomítóját kifejezetten a venezuelai nehéz, magas kéntartalmú nyersolaj feldolgozására alakították ki. A PDVSA annak idején éppen ezért szerzett amerikai finomítói érdekeltséget a Citgón keresztül. A venezuelai olaj visszatérése javíthatja ezeknek a finomítóknak a kihasználtságát és jövedelmezőségét, ráadásul a nehézolajból nagyobb arányban állítható elő dízel és repülőgép-üzemanyag, amelyekből a jelenlegi energiapiacon különösen fontos a biztos ellátás.
A magáncég már teljes olajmezőt is működtethet
Palacios júliusi Columbia-elemzése szerint Venezuela új olajszabályozása már nemcsak a kitermelésbe engedi be a magántőkét. Külföldi vállalatok megjelenhetnek a szállításban, az olajipari infrastruktúrában és a finomításban is. A PDVSA által ellenőrzött logisztikai rendszer rossz állapota évek óta fékezi a termelést, ezért Caracas egyre nagyobb szerepet adna a magánvállalatoknak.
A januárban létrehozott új, úgynevezett CPP-szerződéseknél a befektető már nem egyszerűen kisebbségi partner egy állami vegyesvállalatban. A magáncég átveheti a projekt teljes működtetését, és a kitermelt olaj egy részével fizethetik ki. A Chevron jelenlegi venezuelai működése még a hagyományos vegyesvállalati modellre épül, az új konstrukció ennél jóval nagyobb operatív szabadságot adhat a külföldi vállalatnak. Palacios szerint a PDVSA pontos szerepe közben nincs teljesen tisztázva, miközben a szerződések felügyeletében az energiaügyi minisztérium kapott jelentős hatalmat.
Donald Trump „többségi ellenőrzésről” szóló kijelentése arról szól, hogy a föld alatt lévő olaj maradhat venezuelai állami tulajdonban úgy is, hogy egy amerikai vagy más külföldi vállalat finanszírozza a beruházást, irányítja a napi működést, kitermeli az olajat, majd a termelésből kapja meg a pénzét. Hogy a most bejelentett 17 mezőnél pontosan milyen konstrukciót alkalmaznak, azt Caracas még nem közölte.
Az olajcégeknek még saját áramot is kell termelniük
Venezuela villamosenergia-rendszerének állapota már az olajberuházásokat is akadályozza. Palacios szerint az ország egykor jól működő áramhálózatát évek rossz működése, elmaradt karbantartása és kisajátításai súlyosan lerontották, ezért rendszeresek az áramkimaradások. Az új szabályok előírják az olajbefektetőknek, hogy saját villamosenergia-ellátásukról is gondoskodjanak, nehogy az új mezők további terhet rakjanak a hálózatra.
Palacios szerint a szerződések jogi oldala sem rendezett teljesen. Az amerikai olajengedélyek olyan megállapodásokat várnak el, amelyeknél amerikai jog és nemzetközi választottbíráskodás védi a befektetőt. A venezuelai szabályozás ezt nem garantálja egyértelműen, ezért ezeket a biztosítékokat egyenként kell beleírni a szerződésekbe. Az energiaügyi minisztériumnak közben széles joga van a megállapodások ellenőrzésére és felmondására, ami egy húsz-harminc évre tervező olajvállalatnál komoly kockázat.
Palacios az augusztus 11-i interjúban úgy fogalmazott:
„Amikor azok közül, akik kisajátították az olajipart és számos szerződést, sokan most a nyitást végzik”
– majd hozzátette, hogy a befektetőknek nem elég az új rendeleteket elolvasniuk, a jogállami és kormányzási környezetet is mérlegelniük kell.
„Ugyanazt a hibát nem lehet kétszer elkövetni.”
Érdeklődőből nincs hiány. Palacios név szerint említette a Chevront, a Repsolt, a Shellt, a BP-t és az Enit, amelyek szerződésekkel, szándéknyilatkozatokkal vagy más megállapodásokkal már jelezték, hogy készek részt venni a venezuelai olajipar fejlesztésében. Más amerikai befektetők is megjelentek, és Palacios szerint a szükséges tőke is rendelkezésre állhat. A nagy beruházási döntésekhez azonban a cégek tisztább politikai feltételeket, jobb vállalatirányítást és biztosabb szerződéses garanciákat várnak.
Francisco Monaldi, a Rice University Baker Institute venezuelai olajszakértője januárban nagyjából 100 milliárd dollárra becsülte azt a beruházási összeget, amely Venezuela olajiparának komoly helyreállításához szükséges lehet. Caracas most több mint 100 milliárd dollárnyi befektetésről beszél. Monaldi szerint a nemzetközi cégek venezuelai múltjában ott vannak az államosítások, a megváltoztatott szerződések és a menet közben átírt szabályok, ezért a pénz tényleges elköltése hosszú távú jogi garanciákhoz kötődik.
Palacios azt is felvetette, hogy Caracas évek óta alig közöl részletes gazdasági adatokat az olajexportról, az abból származó bevételekről, a devizatartalékokról és az állami pénzügyekről. Az amerikai szabályozás alapján venezuelai olajbevételek egy része amerikai felügyelet alatt álló számlákra kerül, de Palacios szerint kevés nyilvános információ van arról, mennyi pénz érkezik ezekre a számlákra és pontosan mire költik, mindez egy százmilliárd dolláros beruházási programnál, ahol már a befektetők számára is alapvetőek ezek a kérdések.
