Kínában új társadalmi jelenség bontakozik ki, amely egyszerre tűnik meghökkentőnek és végtelenül emberinek: fiatal felnőttek fizetnek azért, hogy úgy tűnjön, mintha dolgoznának. A hivatalos statisztikák szerint a fiatalok munkanélküliségi rátája meghaladja a 14 százalékot, és a gazdasági lassulás miatt sokaknak nincs esélyük valódi álláshoz jutni. Ám ahelyett, hogy otthon ülnének, napi díjért beülnek egy irodába – és ezzel legalább a látszatát fenntartják annak, hogy a munka világához tartoznak.
Nem iroda – illúziógyár
A kínai nagyvárosokban – Sanghajtól Csengduig – sorra nyílnak azok a helyek, ahol asztalt, számítógépet, internetet és kávégépet lehet bérelni. A napi 30–50 jüan (kb. 1400–2400 forint) nemcsak munkateret ad, hanem közösséget is.
Itt nincsenek főnökök, nincsenek határidők – csak emberek, akik álláskeresnek, tanulnak, készségfejlesztő tanfolyamokra járnak, vagy egyszerűen a regényüket írják. Van, aki a szüleinek küld fényképet az „irodai munkájáról”, hogy elkerülje a kellemetlen kérdéseket.
A méltóság ára
Egy ilyen hely üzemeltetője találóan fogalmazott: „Nem munkaállomást árulok, hanem méltóságot.”
A munkahely ugyanis nem csupán fizetésről szól: társas kapcsolatok, napi rutin és a hasznosság érzése kötődik hozzá. Aki ebből kimarad, könnyen sodródhat apátiába. A színlelt munkahely paradox módon valódi lelki támaszt nyújthat azoknak, akik átmenetileg kiestek a munkaerőpiacról.
Nem kínai sajátosság – vagy mégis?
A coworking irodák a világ számos országában jelen vannak, de máshol többnyire valódi vállalkozók és szabadúszók használják. Kínában viszont egyre többen kifejezetten a munkanélküliség idejére veszik igénybe, pusztán azért, hogy ne essenek ki a ritmusból. Ez a sajátos felhasználás jelenleg szinte kizárólag ott ismert, de a társadalmi nyomás és a karrierrel kapcsolatos elvárások máshol is hasonló megoldásokhoz vezethetnek.
Társadalmi tükör
A látszatmunka jelensége egyszerre mutatja meg a gazdasági helyzet törékenységét és az emberi alkalmazkodóképességet. Egy világban, ahol a munkanélküliség stigma, ezek a „hamis irodák” olyan menedékek, ahol a kudarc helyett a remény kap szerepet. Nem biztos, hogy ez a modell hosszú távon fenntartható – de talán pont elég időt ad ahhoz, hogy a résztvevők valódi munkát találjanak.
Véleményünk szerint a kérdés nem az, hogy nevetséges-e a jelenség, hanem az, hogy mennyire árulkodik a munkaerőpiac állapotáról. Ha az irodai szék lesz az önbecsülés utolsó bástyája, az már régen nem csak kínai történet – csupán idő kérdése, mikor ér el Európába is.
