Betöltés…
19.4 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinél, megkezdték az adatbázisok lefoglalását

Előzetes bejelentés nélkül jelentek meg kedden az ügyészség munkatársai a Fidesz szervereit biztosító központban. A párt szerint a hatóság a teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait akarta lefoglalni. A 24.hu megkeresésére az ügyészség előbb cáfolta, majd később megerősítette, hogy az intézkedés a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyó nyomozás része. Arról azonban egyelőre nem közöltek részleteket, pontosan milyen eszközöket vagy adatokat érintett az eljárás.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel közölte a történteket:

„Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Havasi szerint „ilyenre 1990, a kommunista rendszer megszűnése óta nem volt példa Magyarországon. Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy „a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál meg, és kiáll a Tisza Párt szerinte erőszakos önkényével szemben.”

Havasi szerint ilyenre 1990, a kommunista rendszer megszűnése óta nem volt példa Magyarországon.„Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál meg, és kiáll a Tisza Párt szerinte erőszakos önkényével szemben.

Először félreérthető cáfolat érkezett

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozó ügyészség nem hajt végre a Fidesz által említett eljárási cselekményeket. Később kiderült, hogy nem a Központi Nyomozó Főügyészség, hanem a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség által folytatott nyomozás keretében jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban.

Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője megerősítette:

„A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre. Erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható.”

A közlésből ugyanakkor nem derült ki, hogy házkutatás, adatmentés, informatikai eszközök lefoglalása vagy ezek együttes alkalmazása történt-e, valamint az sem ismert, hogy a hatóság a párt teljes kommunikációs rendszeréhez hozzáfért-e, vagy kizárólag az NKA-ügy szempontjából relevánsnak tartott adatokat és eszközöket biztosította.

Az NKA-ügyben korábban több embert is őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki. Az érintettek között van Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere, aki az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt. Bús Balázs harmincnapos letartóztatását júniusban rendelte el a bíróság. A lap szerint a nyomozás a választások előtt kiosztott, összesen mintegy 17 milliárd forint értékű kulturális támogatásokhoz kapcsolódik. A büntetőjogi felelősségről azonban nem a sajtóban megjelent állítások, hanem a nyomozás, majd adott esetben a bíróság dönthet.

Magyar Péter ügyészségi tájékoztatást várt

Magyar Péter miniszterelnök a Fidesz közlése után azt írta, hogy a párt saját tájékoztatása szerint házkutatást és lefoglalást hajtottak végre Orbán Viktor pártjának szervereinél.

Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy arra is választ várnak, milyen ügyben nyomoznak, és mit foglaltak le.

Ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinél, megkezdték az adatbázisok lefoglalását

Aktuális

Az Európai Bizottság 550 millió euróra büntette az AliExpresst

Az Európai Bizottság súlyos bírságot szabott ki az AliExpressre...

Andy Burnham lett Nagy-Britannia új miniszterelnöke

Andy Burnham vette át a brit kormány vezetését Keir...

Viharos hétvége a Balatonon – 27 embert mentettek ki a vízirendőrök

Tizennyolc alkalommal riasztották a balatoni vízirendőröket július 17. és...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK