Betöltés…
7.6 C
Budapest

Új kedvezményekkel várja az utasokat az Utasellátó

Ha nyár, akkor utazás – sokunk számára ez az évszak egyik legfontosabb jelszava. Most azoknak osztunk meg hasznos információkat, akik tudatosan szerveznék élményeiket, és közben a retró hangulatú vonatos utazást is szívesen választják.

Új kedvezményekkel várja az utasokat az Utasellátó
Fotó: Vécsi Ildikó – Esti Hírlap

Új kedvezményes ajánlatokkal várja az utasokat az Utasellátó: június 2.-tól több étkező- és bisztrókocsiban is olcsóbban lehet egyes menüket, italokat és harapnivalókat vásárolni.

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint reggel 6 és 10 óra között a „Kávé happy hours” keretében 10 százalékos kedvezményt adnak az étkező- és bisztrókocsikban. A családdal utazóknak is készültek akcióval: a Balaton InterCityken és a nemzetközi EuroCity-vonatokon két főétel megvásárlása esetén a gyermekmenü féláron érhető el.

A járatspecifikus ajánlatok között balatoni, bisztrókocsis és nemzetközi menük is szerepelnek. A Balaton felé közlekedő vonatokon például kedvezményesen kínálnak vegán falafelt kombuchával, a bisztrókocsikban páros lepény vagy édes gyermekmenü várja az utasokat, a nemzetközi járatokon pedig az expressz hot dog menü érhető el 10 százalékkal olcsóbban.

Az Utasellátó a társasággal utazóknak is kínál akciót: a „Társalgós” ajánlatban két sör mellé chips vagy mogyoró választható, 15 százalékos kedvezménnyel.

A MÁV-csoport honlapja szerint az Utasellátó étkező- és bisztrókocsijaiban meleg ételek, szendvicsek, snackek, édességek, kávék, teák, üdítők, valamint alkoholos italok is elérhetők. Az étkezőkocsik több belföldi és nemzetközi járaton közlekednek, köztük a balatoni és egyes EuroCity-vonatokon.

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Tragédia a spanyol futballban: meghalt a pályán súlyosan megsérült Jesús de Miguel

Nem élte túl a hétfő esti mérkőzésen elszenvedett súlyos...

Tragédia a segélyosztásnál: civileket ért orosz bombatámadás Ukrajnában – 29 halott, 48 eltűnt

Huszonkilencre emelkedett a zaporizzsjai területen fekvő Komysuvaha települést ért...

Két autó égett ki egy garázsban Kiszomboron – a családi ház tetejére is átterjedt a tűz

Hatalmas tűz keletkezett kedd hajnalban egy kiszombori családi háznál....

Drogozás után ült volán mögé, fának csapódott – súlyosan megsérült az utasa is

Súlyos közlekedési baleset lett a vége annak az autóútnak,...

Régiségeket akart vásárolni, végül arany ékszerekkel távozott – idős embereket foszthatott ki egy nő Győrben

Régiségek vásárlásának ürügyén jutott be idős, mozgáskorlátozott és halláskárosult...

Berlinbe és Dublinba utazik Magyar Péter – négy miniszter is elkíséri a német kancellárhoz

Berlinben és Dublinban folytatja nemzetközi tárgyalásait Magyar Péter miniszterelnök,...

Boldog névnapot, Krizsán Győző!

Ma Krizsán Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog névnapot, Suta Győző!

Ma Suta Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog születésnapot, Boda Bernadett!

Ma Boda Bernadett ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Kecskés Tibor!

Ma Kecskés Tibor ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK