Megosztás az X-en
Hétfő este Újvidék központja ismét a társadalmi feszültségek színtere lett: mintegy kétszáznyolcvan fős csoport vonult az egyetemi kampuszhoz, és betörési kísérletet tett az Orvostudományi Kar egyik épületébe. A tiltakozók közül sokan maszkban érkeztek, kezükben füstbombákkal és pirotechnikai eszközökkel. A rendőrség kétszer is felszólította őket a távozásra, ám miután ennek nem tettek eleget, az összecsapás elkerülhetetlenné vált.
A helyszínen lángoló eszközök, füsttel borított folyosók és üvöltő tömeg jelezte: itt már nem egyszerű diákkövetelésekről van szó, hanem arról a keserű társadalmi szakadékról, amely hónapok óta végigvonul Szerbián. A belügyi közlemény szerint egy rendőr megsérült, három tüntetőt őrizetbe vettek.
Az újvidéki eset azonban nem egyedülálló. Belgrádban és más városokban is rendszeresen tartanak tiltakozásokat, ahol fiatalok tízezrei vonulnak utcára. A diákmozgalmak a tragikus vasútállomás-omlás után kaptak új erőre: tizenhat ember halála sokak számára szimbólummá vált, amely mögött mulasztásokat, korrupciót és átláthatatlanságot látnak.
Az egyetemi kampusz elfoglalási kísérlete tehát nem puszta politikai performansz volt, hanem annak a generációnak a kiáltása, amely úgy érzi, a jövője nincs biztonságban. A füstbombák mögül előtörő düh, a rendőrökkel való szembenállás és a lángoló utcakép azt üzeni: Szerbia fiataljai nem hajlandók csendben szemlélni, ahogy a múlt hibái újra és újra megmérgezik a jelent.
Az ország vezetői hivatalos közleményekben igyekeznek rendbontásként keretezni az eseményeket. Ám a valóság ennél jóval összetettebb: ez egy társadalmi jelzés, amely arról szól, hogy a demokrácia alapjai csak akkor maradhatnak meg, ha a szavak és a párbeszéd kerülnek a füstbombák és a rohamrendőrök helyére.