Későbbi évek
Sok-sok évvel később jöttem rá, hogy Händel győzelmi dala variálódott át a fejemben, amely a zsinagógában hangzott el. Amikor újabb ötlet jött, azt lejegyeztem, de messze voltam a kész műtől.
Abban az időben olyan házibulik is voltak, ahol valaki a verseit mondta, énekelt vagy például gitározott. Az egyik ilyenen gitározott Benkő Dániel, aki később a világ 100 országában 4200 koncertet adott, és akivel sok év múlva össze is barátkoztunk. Vittem a buliba a gitáromat is, és néhány, addigra már elkészült dalt az operámból eljátszottam.
Dani utána odajött, és azt mondta:
„Ide figyelj! Operát nem lehet gitárral komponálni, ahhoz zongora kell.”
Csakhogy nekem nem volt ilyen. De a szerencse mellém szegődött. Már harminc körül voltam, amikor egy zenész barátom azt mesélte, hogy új lakásba költözik, és nem tud mit kezdeni a zongorájával. Azon „gondolkodik”, hogy valahová kidobja. Ez nem pianínó volt, de nem is versenyzongora, hanem egy fatőkés Schweighofer zongora, ami elfért volna a lakásunkban. Megbeszéltük, hogy az az ára, hogy elviszem tőle.
Negyedik emeleten lakom, nem volt egyszerű a szállítóknak oda felcipelni, de sikerült. Megkerestem korábbi szaxofontanáromat, Herrer Pali bácsit, aki zongorát is tanított, és mondtam, hogy nem koncertezni akarok, de legalább az alapokat szeretném elsajátítani. Ez megtörtént, és kinyílt egy új világ. A zongora a gitárhoz képest olyan, mint egy komplett zenekar. Elővettem régi kottás jegyzeteimet, és sok régi dallamtöredék életre kelt.
Nagy hatással volt rám, hogy egy időben rengeteg magyar népzenei gyűjtést hallgattam, és a dalok szerkezete és zenei világa – anélkül, hogy ez tudatos döntés lett volna – befészkelte magát az új dalokba. Különös élmény volt, hogy láttam a tévében egy filmet, amely egy sivatagban élő zsidó törzs kultúráját, zenéjét, táncát mutatta be, és az egyszerű dallam rengeteg variációban elevenedett meg a zongorámon. És most már a dalok bennem az előadókkal együtt szólaltak meg: Makrai Pál mint az Úr, Varga Miklós mint Jónás.
Nagyjából kész volt a király dala is Domahidy Lászlóra, aki feljött hozzám. Mutattam neki a dalát, és megkérdeztem, hogy ez az egyvonalas C alatti H biztonságosan megvan-e, mire ő leütötte alatta a fiszt, hogy még ez is. És úgy lett igazi mély basszusszólam.
A végére még nem volt kész a Hálaadó ének, amin nagyon törtem a fejem. Volt egy református ének, az „Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed” kezdetű, ami nagyon sokszor megszólalt bennem, de ehhez nem mertem hozzányúlni, mert annyira tökéletes volt. Lapozgattam a zsoltárt, és találtam egy szép dallamot, aminek az első két üteme nagyon megfogott, és abból már tovább mertem lépni.
Út a bemutatóig és az első sikerek
Mikor minden dal elkészült, elkezdtem az előadási lehetőségeket keresni. Az első színházi szakember, akinek a véleményére kíváncsi voltam, azt mondta, hogy mutassam meg a darabot a dramaturgjának. Ő feljött hozzám, meghallgatta, és azt mondta, hogy az a baj, hogy nincs benne lány. Mondtam, hogy dehogy nincs, Ninive polgárai között van három is. Azt mondta, hogy de kell egy szólódal is, anélkül nincs zenés darab. De hát én szorosan a bibliai történetet követem, és abban nincs nő. Erre azt válaszolta, hogy akkor is kell. Aztán elment.
Elültette a bogarat a fülembe, és törtem a fejem, hogy mi lehet a megoldás, hol fér bele a történetbe egy nő. És eszembe jutott, hogy lehetne valaki, aki megpróbálhatná szép szóval lebeszélni a további átkozódásról. És egy nagyon „édes”, behízelgő hang ugrott be, amilyen Csepregi Éváé. És megszületett a csábító szerep.
Utána jött a próbálkozások sora, amiben teljesen járatlan voltam. Jellemző, hogy amikor elmeséltem egy nagyon ismert, Kossuth-díjas „rock” énekesünknek, hogy nem tudom, merre induljak, megjegyezte, hogy az nem úgy van ám, hogy írsz egy operát. Azt akkor kell elkezdeni, amikor valamelyik színháztól megbízást kapsz rá. Nekem addig, a rockénekesnek, ez eszembe sem jutott. Ha jött az „ihlet”, megírtam a dalt, és vittem a zenekarom próbájára. Nagyon elszomorított, hogy ez a világ nem így működik.
Aztán jött egy csoda. Nem tudom, honnan tudtak róla, de valaki szólt, hogy a Póker Kulturális Kisszövetkezet érdeklődik utána. Leültünk, és beszélgettünk. Azt mondták, hogy Esztergomban, a bazilika előtti téren megcsinálnák. Ez még jóval azelőtt volt, hogy Szörényi Veled, Uram című darabját mutatták ott be, de aztán kiderült, hogy mégsem kapunk rá engedélyt.
