Második holttestet találtak szombat délelőtt az athéni Plakában összeomlott épület romjai között. Az ERTnews szerint ezúttal egy férfi holttestét emelték ki, miután hajnalban egy nőt is holtan találtak. A mentőcsapatok még négy eltűnt embert keresnek a romok alatt.

Az EMAK speciális mentőegységei munkagépekkel, kutyákkal és műszerekkel folytatják a kutatást a Liszikrátusz utcai épület maradványai között. A romok alatt mobiltelefonok csörgését is hallották, ezért időnként teljes csendet rendelnek el a helyszínen, hogy a mentők érzékelni tudják az esetleges hangokat.
Az épület első emeletén amerikai turisták szálltak meg rövid távra bérelt lakásban, egy idős görög nő lakott a második emeleti lakásban brit férjével, és a jelenlegi információk szerint az elsőként megtalált holttest az övé lehetett. A holttestet az első emeleten találták meg, de hivatalosan még nem azonosították. Ugyanakkor négy amerikai állampolgár, két férfi és két nő lakott a rövid távú bérbeadásra szánt lakásban. A helyszínen megtalálták a bérleti szerződést, valamint személyes irataikat és holmijukat tartalmazó táskát is.
Közben újabb részletek kerültek elő a robbanás lehetséges okáról. Párisz Harlavtisz, Athén műszaki ügyekért felelős alpolgármestere az ERTnewsnak azt mondta, az eddigi információk szerint az épület földszintjén és második emeletén külön gázellátás, illetve gázkazán működhetett, az első emeleten viszont nem. A környéken többen már a robbanás előtt gázszagot éreztek.
A robbanást mint korábban megírtuk, péntek reggel 7:30 után történt Athén történelmi központjában, az Akropolisz közelében. A mentés azóta megszakítás nélkül tart.
