Betöltés…
23.2 C
Budapest

Rekorderedménnyel nyer az AfD Szász-Anhaltban – három mandátum hiányzik az önálló többséghez

FRISSÜLŐ – 19:57: Az új mandátumbecslés továbbra is 39 helyet ad az AfD-nek a 83 fős szász-anhalti Landtagban, így a pártnak továbbra is három mandátum hiányzik az önálló többséghez. A CDU 16, a Die Linke 8, az SPD 8, a Zöldek 8, a BSW pedig 4 helyet szerezne. A BSW a százalékos becslésben továbbra is éppen 5,0 százalékon áll.

19:07 – gyorsul a hivatalos számlálás. A szász-anhalti választási iroda adatai szerint már 219 szavazókör eredménye érkezett be a 2660-ból, vagyis a hivatalos számlálás feldolgozottsága elérte a 8 százalékot. A tartományi összképet egyelőre továbbra is az ARD/Infratest dimap hochrechnungja mutatja pontosabban.

18:56 Az újabb ARD/Infratest eredménybecslés továbbra is elsöprő AfD-győzelmet jelez Szász-Anhaltban. Az AfD 44,4 százalékon, a CDU mindössze 18,4 százalékon áll. A Die Linkét 9,3, a Zöldeket 8,7, az SPD-t 8,4, az FDP-t 2,2 százalékra mérik. A BSW továbbra is pontosan 5,0 százalékon áll, így a parlamenti bejutása és ezzel együtt a végső mandátumelosztás továbbra is nyitott.

Rekorderedménnyel nyeri a szász-anhalti tartományi választást az AfD az eddigi előrejelzések szerint. A párt 44 százalék fölött áll, miközben a CDU támogatottsága 18 százalék körülire zuhant. A jelenlegi mandátumbecslés 39 helyet ad az AfD-nek a 83 fős Landtagban, vagyis három mandátum hiányzik az önálló parlamenti többséghez. A BSW közben éppen az ötszázalékos bejutási küszöbön billeg.

Rekorderedménnyel nyer az AfD Szász-Anhaltban – három mandátum hiányzik az önálló többséghez
Ulrich Siegmund, az AfD szász-anhalti miniszterelnök-jelöltje
Az AfD választási estéje Magdeburgból – a közvetítés visszanézhető. Az első prognózis ismertetése után nagy ünneplés tört ki a párt eredményváróján.

Néhány perccel az urnazárás után politikai földrengést jelző számok érkeztek Szász-Anhaltból. Az első ARD-prognózis alapján az Alternative für Deutschland 44,5 százalékos eredménnyel messze a legerősebb párt, és több mint kétszer akkora támogatottságot érhet el, mint a CDU. A kereszténydemokratákat mindössze 18,5 százalékra mérte a prognózis.

Az első számok megjelenésekor hangos ünneplés tört ki az AfD magdeburgi eredményváróján. A közvetítésben a párt támogatói zászlókkal, tapssal és ovációval fogadták a 40 százalék fölötti eredményt. A választási esten Ulrich Siegmund mellett az AfD országos vezetői, Alice Weidel és Tino Chrupalla is jelen voltak.

„Történelmet írtunk ebben az országban.”

– mondta Ulrich Siegmund az első prognózisok ismertetése után.

Siegmund szerint Szász-Anhalt választói olyan egyértelmű jelzést adtak, amelyet aligha lehet félreérteni, és úgy fogalmazott: az eddigi politika nem folytatódhat változatlan formában.

A különbség nagyságát mutatja a 2021-es eredmény: öt éve még a CDU nyerte a tartományi választást 37,1 százalékkal, az AfD pedig 20,8 százalékot szerzett. A mostani prognózis szerint tehát az AfD több mint megduplázhatja korábbi eredményét, miközben a CDU támogatottsága csaknem a felére eshet vissza. A 44,5 százalék az AfD eddigi legerősebb tartományi választási eredményét jelentené Németországban.

A harmadik helyért több párt versenyez. A Die Linke, a Zöldek és az SPD is bejutónak látszik, miközben a Sahra Wagenknecht Szövetség, a BSW az ötszázalékos parlamenti küszöb környékén mozog. Ez különösen fontos az AfD számára, mert a BSW bejutása vagy kiesése közvetlenül befolyásolhatja a mandátumok elosztását.

Szász-Anhalt – ARD/Infratest dimap hochrechnung, 18:56
Párt 2026 2021 Változás Mandátum*
AfD 44,4% 20,8% +23,6 39
CDU 18,4% 37,1% −18,7 16
Die Linke 9,3% 11,0% −1,7 8
SPD 8,4% 8,4% ±0,0 8
Zöldek 8,7% 5,9% +2,8 8
BSW 5,0% új párt 4
FDP 2,2% 6,4% −4,2 0
Egyéb 3,6% 10,4% −6,8 0
Forrás: ARD/Infratest dimap, 18:56-os hochrechnung. *A 83 fős Landtagban az abszolút többséghez 42 mandátum szükséges. A jelenlegi becslés 39 helyet ad az AfD-nek.

Az abszolút többségért folyik a számolás

Az AfD választási győzelme az első prognózis alapján egyértelmű, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy Ulrich Siegmund kormányt is alakíthat. A párt miniszterelnök-jelöltje a kampányban többször kijelentette, hogy önálló AfD-kormányt akar, miközben a többi parlamenti párt kizárta az együttműködést az AfD-vel.

Ehhez az AfD-nek a mandátumok több mint felét kell megszereznie. A szász-anhalti választási rendszerben ehhez nem feltétlenül szükséges a szavazatok több mint 50 százaléka: ha jelentős számú voks olyan pártokra esik, amelyek nem jutnak be a Landtagba, a parlamentbe kerülő pártok között kiosztott mandátumokból kisebb szavazataránnyal is kialakulhat abszolút többség.

Ezért vált különösen fontossá a BSW eredménye. Ha a párt átlépi az ötszázalékos küszöböt, több mandátum oszlik meg a parlamenti pártok között, ami nehezebbé teszi az AfD önálló többségének megszerzését. Ha viszont kiesik, a 44 százalék fölötti AfD-eredmény jóval nagyobb mandátumaránnyá válhat.

Siegmund már a választás előtt az államkancelláriáról beszélt

Az AfD 35 éves listavezetője már a kampány utolsó napjaiban rendkívül magabiztosan beszélt. Célként „45 százalék plusz X”-et nevezett meg, és vasárnapi szavazása után azt mondta, ha ő lesz a miniszterelnök:

„A következő út az államkancelláriába vezet.”

Siegmund 2016 óta tagja a szász-anhalti Landtagnak. Az általa vezetett tartományi AfD-szervezetet a szász-anhalti alkotmányvédelmi hivatal bizonyítottan jobboldali szélsőséges törekvésként tartja nyilván; az AfD vitatja ezt a minősítést és jogi úton is fellépett ellene.

Súlyos vereség a CDU-nak

A 18,5 százalékos CDU-eredmény történelmi visszaesést jelentene a pártnak Szász-Anhaltban. A kereszténydemokraták 2021-ben még 37,1 százalékkal nyerték meg a választást, vagyis öt év alatt támogatottságuk nagyjából a felére csökkenhetett.

A választásnak országos politikai következménye is lehet Friedrich Merz kancellár és a CDU számára. Az AfD hónapokon át jelentős előnnyel vezette a közvélemény-kutatásokat, ám az első prognózisban mért több mint 25 százalékpontos különbség a két párt között még ezeknél a felméréseknél is súlyosabb CDU-vereséget jelez.

A részvétel is rendkívül magas volt. A mintegy 1,7 millió választásra jogosult szász-anhalti közül már délután jóval többen adták le voksukat, mint öt évvel korábban ugyanebben az időpontban. Az urnák 18 órakor zártak, ezt követően megkezdődött a szavazatok számlálása.

Nagy ünneplés tört ki az AfD eredményváróján

Az első prognózis megjelenésekor hatalmas ünneplés tört ki az AfD magdeburgi választási rendezvényén. A helyszíni közvetítésben hosszú taps, ováció és zászlólengetés fogadta a 44 százalék fölötti eredményt. A választási esten Ulrich Siegmund mellett Alice Weidel és Tino Chrupalla is megjelent.

Ulrich Siegmund az ARD-nek adott első reakciójában azt mondta, a párt elérte azt, amit célul tűzött ki, és „történelmet írt” Szász-Anhaltban.

Az este folyamán még változhatnak a pártok százalékai és a mandátumbecslések. Az első 18 órai prognózis még a választóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapult.
Cikkünket a beérkező eredményekkel és mandátumbecslésekkel folyamatosan frissítjük.

Aktuális

Három településen már megvan az új polgármester – Budaörsön 171–171-es holtverseny alakult ki

Megérkeztek az első eredmények a vasárnapi magyarországi időközi önkormányzati...

Robotok vették birtokba a kifutót Berlinben – táncoltak, szaltóztak és fociztak az IFA-n

Humanoid robotok táncoltak, hátraszaltóztak, tajcsiztak és spárgáztak az IFA...

Jakartát is elérte az Anak Krakatau hamuja – 209 járatot töröltek, hat repülőteret zártak le

Jakartát is elérte az Anak Krakatau kitöréséből származó vulkáni...

Több mint 15 millió forintot fizetett a külügy egyetlen vendég szállására Tiborcz István luxushotelében

Tiborcz István budapesti ötcsillagos szállodájában, a Dorothea Hotelben helyezett...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 6. Friss hírek, napi események

Magyar részvétellel bénítottak meg egy több mint húsz éve...

Boldog Születésnapot Kecskeméti Nini

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK