Egy héttel a Bhote Koshi pusztító áradása után már 1050 megtalált áldozatról és 3916 eltűntről szól a nepáli katasztrófavédelmi hatóság legfrissebb összesítése. Miközben több mint 21 ezer katona, rendőr és fegyveres rendőr dolgozik a katasztrófa sújtotta területeken, a mentés új szakaszba lépett: indiai és kínai speciális csapatok hatolnak be az elárasztott vízerőművi alagutakba, külföldi törvényszéki szakértők segítik az áldozatok azonosítását, a felismerhetetlen holttesteket pedig DNS-mintavétel után ideiglenesen eltemetik, hogy később visszaadhassák őket családjuknak.

A katasztrófa augusztus 26-án kezdődött a nepáli–tibeti határvidéken, azóta folyamatosan követtük a mentést és az áldozatok számának emelkedését. A keddi adatok azonban már olyan méretű tragédiát mutatnak, amelynek kezeléséhez Nepál több ország segítségét kérte. A National Disaster Risk Reduction and Management Authority kedd esti összesítése szerint 1050 holttestet találtak meg és 3916 ember sorsa továbbra sem ismert, miközben több mint 11 800 embert sikerült kimenteni.
A hivatalosan közölt adatok között egyelőre vannak eltérések. A nepáli külügyminisztérium délután két órakor még 1010 megtalált holttestről és mintegy négyezer eltűntről számolt be, a rendőrség pedig saját, folyamatosan változó adatbázist vezet. Különösen nehéz az áldozatok azonosítása. A víz sok holttestet több tíz, esetenként több száz kilométerre sodort attól a helytől, ahol az ár elragadta őket, számos esetben pedig csak emberi maradványokat találtak. A halottasházak kapacitása már napokkal ezelőtt megtelt, ezért a nepáli kormány külön eljárást vezetett be az azonosíthatatlan áldozatok kezelésére.
Pokharában kedden 78 olyan holttestet temettek el ideiglenesen, amelyeket nem sikerült azonosítani. A városba négy körzetből összesen 102 holttestet szállítottak, közülük 19-et sikerült azonosítani és átadni a hozzátartozóknak. Öt további holttestet még a kórházi halottasházban tartanak, mert családok jelentkeztek értük. Az eltemetett áldozatoktól előzőleg DNS-mintát vettek, elkészítették a szükséges igazságügyi dokumentációt, és pontosan rögzítették a temetési helyüket. Ha később egy családtag DNS-mintája egyezést mutat, a hatóságok azonosítani tudják az áldozatot és a földi maradványokat átadhatják a családnak a végső temetéshez.
A nepáli külügyminisztérium kedden már arra kérte az eltűntek közvetlen hozzátartozóit, hogy adjanak DNS-mintát. A külföldön élő családtagok saját országukban készíttethetnek DNS-profilt, amelyet eljuttathatnak a nepáli rendőrséghez. A hatalmas azonosítási munkába külföldi szakértők is bekapcsolódtak: augusztus 29. óta egy 19 fős indiai, DNS-vizsgálatokra szakosodott törvényszéki csapat dolgozik Nepálban, kedden pedig négy kínai szakértő érkezik. Szingapúrral egy külön katasztrófa-áldozat-azonosító csoport kiküldéséről egyeztetnek.











Fotók: Nepáli Hadsereg / Nepal News és The Himalayan Times
A mentés egyik legnehezebb helyszíne továbbra is a Bhote Koshi–Trishuli folyórendszer vízerőműveinek alagúthálózata. Az Esti Hírlap már pénteken beszámolt arról, hogy több mint száz ember rekedhetett az Upper Trishuli térségének alagútjaiban; azóta a mentők több helyen bejutottak a hegy belsejébe, de a kutatás még mindig tart. Az Upper Trishuli-3A erőműnél megtalálták az alagút bejáratát, levegőt pumpálnak be és szivattyúzzák kifelé a vizet, miközben markolókkal és kőtörő gépekkel próbálják szabaddá tenni a megközelítési útvonalat. Chiliménél a nepáli és külföldi mentők mintegy 50 méterre jutottak be az alagútba, a Langtang vízerőműnél körülbelül 150, az Upper Trishuli-1 alagútjában pedig már mintegy 200 métert haladtak előre.
A nepáli hadsereg mellett 24 indiai speciális alagútmentő dolgozik két csoportban a Chilime és Langtang erőműveknél, az Upper Trishuli-3A helyszínén pedig kilenc kínai szakember segíti a nepáli egységeket. Dél-Korea szintén mentőcsapatot küldött az országba. A kormány LiDAR-rendszereket, nagy teljesítményű drónokat, DNS-vizsgáló készleteket, hordozható hidakat, hűtőberendezéseket és további speciális felszereléseket is kért a nemzetközi partnerektől.
A külföldiek sorsa továbbra is különösen nagy bizonytalanságot jelent. A nepáli külügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint 324 külföldi állampolgárt sikerült kimenteni, 590 embert azonban 39 különböző országból még mindig keresnek. A nepáli külképviseletek kapcsolatban állnak az érintett országokkal és a családokkal, az azonosított külföldi áldozatok hazaszállítását pedig külön eljárásban szervezik.
A pusztítás gazdasági következményeinek teljes nagysága sem ismert még. A rasuwai határkereskedelmi központban a vámhivatal és környéke megsemmisült, több száz teherautó-sofőr, kereskedő és vámhoz kapcsolódó dolgozó sorsa bizonytalan, miközben konténerek százait sodorhatta el vagy temethette maga alá az ár. A helyi kereskedők több milliárd rúpiára becsülik az elveszett áruk értékét, de hivatalos kárfelmérés még nem készült. A kormány kedden egymilliárd nepáli rúpiát különített el a katasztrófaalapból a mentésre, segélyezésre és a legsúlyosabban érintett területek támogatására. Rasuwa és Nuwakot körzetben közben a helyi önkormányzatok nagyobb szerepet kaptak a segélyek szétosztásában, miután bírálatok érték a kezdeti, központilag irányított rendszert.
A kutatás a hetedik napon sem állt le, a mentők tovább haladnak az elárasztott alagutakban, a folyók mentén újabb áldozatok után kutatnak, a törvényszéki csapatok pedig megpróbálnak nevet adni azoknak, akiket a víz olyan messz sodort otthonuktól, hogy családjuk már csak DNS-vizsgálattal találhatja meg őket.
