Betöltés…
11.1 C
Budapest

Hűtlen kezelés gyanúja: nyomoz a rendőrség Orbán Győző és Mészáros Lőrinc cégeinek kőüzletei miatt

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Orbán Győző tulajdonában álló Dolomit Kft. és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd közötti szerződések ügyében. A hatóság azt vizsgálja, valóban túlárazva kerülhetett-e kő a több százmilliárd forintos M1-es autópálya-bővítéshez.

Hűtlen kezelés gyanúja: nyomoz a rendőrség Orbán Győző és Mészáros Lőrinc cégeinek kőüzletei miatt

A nyomozás a Transparency International feljelentése után indult. A szervezet Hadházy Ákos júniusban nyilvánosságra hozott dokumentumai alapján fordult a Legfőbb Ügyészséghez ismeretlen tettes ellen, az ügy innen került a BRFK-hoz.

A dokumentumok szerint a V-Híd tonnánként 6940 forint plusz áfáért vásárolhatott zúzott követ a Dolomit Kft.-től, miközben a bányacég nyilvános árlistáján ugyanilyen anyagnál 3175 forint plusz áfás ár szerepelt. Hadházy ebből arra következtetett, hogy az építőanyag több mint kétszeres áron kerülhetett a beruházáshoz.

A Dolomit Kft. 2025-ben 5,96 milliárd forintos árbevételt ért el, a nyilvánosságra került iratok szerint ebből 4,8 milliárd forint kapcsolódott a V-Híddal az M1 bővítésére kötött szerződéshez.

Az M1-es bővítése az ország egyik legnagyobb közlekedési beruházása, költsége elérheti a 800 milliárd forintot. Az autópályákat üzemeltető MKIF-fel az állam koncessziós szerződést kötött, a kivitelezésben pedig a V-Híd is részt vesz. Már tavasszal dokumentálták, hogy teherautók szállítják a követ Orbán Győző gánti bányájából az M1 bicskei szakaszának építéséhez.

Orbán Győző korábban visszautasította a túlárazásról szóló állításokat. Azt közölte, hogy vállalkozói tevékenysége során mindig betartotta a jogszabályokat, vevőit azonos feltételekkel szolgálja ki, az áremeléseknél pedig a KSH ágazati inflációs adatait veszi figyelembe.

A Transparency International maga is óvatosan fogalmazott: a számlák és a ténylegesen leszállított mennyiségek ismerete nélkül nem állapítható meg, történt-e valóban túlárazás. A szervezet szerint azonban a szerződésekben szereplő árkülönbség elegendő gyanút vetett fel ahhoz, hogy hatósági vizsgálat induljon.

Jelenleg nincs nyilvános információ arról, hogy az ügyben bárkit gyanúsítottként hallgattak volna ki.

Aktuális

Magyar Péter a volt főügyész SMS-eivel állt elő a parlamentben, majd Nagy Attila Tibornak is odaszólt – elszabadult a vita

Fürcht Pál volt nyomozó főügyész üzeneteire hivatkozva beszélt politikai...

Házkutatás a Matolcsy-kör építőcégénél – 27 milliárdot követel az MNB, a vállalat is feljelentést tett

Házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség a Matolcsy Ádám...

Katonák, útzárak és letartóztatások Pakisztánban – átvette a hatalmat Iszlámábád Imran Khan fellegvárában

Rendkívüli állapotot hirdettek Pakisztán északnyugati tartományában, Haibar-Pahtunhvában, ahol a...

Eljárást indított a GVH a Déli Körvasút ügyében – a versenyhivatal szerint korábban senki sem tett hivatalos bejelentést

Hatósági eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a budapesti Déli...

Édesanyjára gyújtotta a házat, apjára késsel támadt a szentendrei férfi – emberölés miatt nyomoznak

Családi tragédia történt vasárnap délután Szentendrén: egy 51 éves...

Pusztító ár mosta el a falvakat Nepálban – öt embert keresnek, több mint száz külföldi turista rekedt a hegyekben

Házakat, hidakat és vízerőmű-építkezéseket sodort el a pusztító áradás...

Váratlan vezetőváltás a jászberényi kórházban – azonnali hatállyal felmentették a főigazgatót

Váratlanul távoznia kellett a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház éléről...

Békemenet nem lesz, Zászlómenet igen – 1848 méteres magyar lobogóval vonulnak Budapesten október 23-án

Csaknem két kilométer hosszú magyar nemzeti zászlóval vonulnak végig...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK