Az Alzheimer-kór egyik legnagyobb problémája, hogy mire a memóriazavarok és más jellegzetes tünetek egyértelművé válnak, az agyban zajló kóros folyamatok már hosszú ideje jelen lehetnek. A New York University kutatói most azt mutatták ki, hogy több, egyszerű vérmintából mérhető fehérje szintje szoros kapcsolatban áll az agyban felhalmozódó amyloid- és tau-fehérjékkel. A kutatás egyik vezető szerzője Allal Boutajangout, az NYU Grossman School of Medicine neurológiai és idegtudományi kutatóprofesszora.
Az Alzheimer-kór diagnosztikájában ma már nemcsak azt figyelik, hogyan változik valakinek a memóriája vagy gondolkodása. A betegséghez kapcsolódó biológiai folyamatok ugyanis jóval korábban elkezdődhetnek. Különösen fontos az amyloid-béta és a tau nevű fehérjék kóros felhalmozódása, amelyeket jelenleg többek között PET-vizsgálattal lehet megfigyelni az agyban.
A PET azonban költséges és speciális vizsgálat. Ezért évek óta az Alzheimer-kutatás egyik nagy célja, hogy ugyanezekről a folyamatokról egy egyszerűbb vérvizsgálat is megbízható információt adhasson. Most ehhez kerültünk egy lépéssel közelebb.
191 embert vizsgáltak
Az Alzheimer’s & Dementia folyóiratban 2026 májusában megjelent kutatásban összesen 191 embert vizsgáltak. Közülük 66-nál nem mutatkozott kognitív probléma, százan saját maguk már érzékeltek bizonyos memória- vagy gondolkodásbeli változásokat, 25 résztvevőnél pedig enyhe kognitív zavart állapítottak meg.
A kutatók a vérplazmából több olyan biomarkert mértek, amelyek kapcsolatba hozhatók az Alzheimer-kór kialakulásával és az idegrendszer állapotával. Ezek között szerepelt az amyloid-béta 40 és 42, a foszforilált tau-181, a GFAP, valamint az idegsejtek károsodására, a gyulladásra és a vér-agy gát működésére utaló több más marker is.
A résztvevők jelentős részénél PET-felvételek is készültek: 186 embernél az amyloid, 144-nél pedig a tau agyi jelenlétét vizsgálták. Így közvetlenül össze lehetett hasonlítani, hogy amit a vérben mérnek, mennyire tükrözi azt, ami ténylegesen az agyban történik.
A vérben valóban látszott az, ami az agyban történt
Az eredmények szerint minél nagyobb volt az amyloid lerakódása az agyban, annál magasabb értékeket mértek többek között a pTau181 nevű vérmarker esetében. Különösen erős összefüggést találtak a pTau181 és az amyloid-béta 42 arányát vizsgálva.
A tau PET-eredményei szintén kapcsolatban álltak bizonyos vérértékekkel. A nagyobb tau-terheléshez alacsonyabb Aβ42-szint, magasabb GFAP-érték és több más biológiai változás társult.
A vizsgálat résztvevőinek jelentős része még nem volt demens. A kutatás éppen azt vizsgálta, hogy a vérből származó jelek használhatók-e azokban a korai szakaszokban, amikor valaki még teljesen tünetmentes, csupán szubjektív változásokat érez, vagy csak enyhe kognitív zavara van.
A szerzők következtetése szerint az eredmények támogatják a plazma-biomarkerek alkalmazását az Alzheimer-kór kockázatának kitett emberek követésére már a demencia előtti különböző szakaszokban.
Miért lehet ebből nagy változás?
Az Alzheimer-kór kutatásának egyik furcsa paradoxona, hogy az agyban zajló betegség és annak látványos tünetei között hosszú idő telhet el. Mire valaki rendszeresen elfelejt dolgokat, eltéved ismerős helyeken vagy jelentősen romlik a gondolkodási képessége, a háttérben zajló folyamat már előrehaladott lehet. Éppen ezért különösen értékes lenne egy olyan módszer, amellyel az orvosok jóval korábban és sokkal egyszerűbben felismerhetik, hogy valakinél megindult-e Alzheimer-kórhoz kapcsolódó biológiai változás.
Boutajangout saját NYU-kutatói bemutatkozásában is azt írja, hogy jelenlegi munkájának egyik fő területe olyan új véralapú biomarkerek azonosítása, amelyekkel előre jelezhető és követhető a neurodegeneratív betegségek előrehaladása, különös tekintettel az Alzheimer-kór korai felismerésére.
Ez még nem azt jelenti, hogy egy rutin vérvétel „megjósolja” az Alzheimert
A tanulmány nem egy általános lakossági szűrőteszt bevezetéséről szól, hanem arról, hogy a vérből mérhető biomarkerek mennyire tükrözik az agyban PET-tel kimutatható Alzheimer-kórhoz kapcsolódó eltéréseket. A szerzők is elsősorban a veszélyeztetett emberek követésében látják ezek jelentőségét.
Az eredmény azonban ettől még rendkívül érdekes. Ha a véralapú vizsgálatok a további kutatásokban és a klinikai gyakorlatban is kellően pontosnak bizonyulnak, akkor az Alzheimer-kór felismerése fokozatosan elmozdulhat attól a világtól, ahol csak a már kialakult memóriazavart vizsgálják, egy olyan irányba, ahol magának a betegségnek a biológiai nyomait keresik még jóval a demencia kialakulása előtt.
Ez pedig azért különösen fontos, mert minél korábban lehet felismerni egy betegséget, annál hamarabb lehet eldönteni, kinél indokolt további képalkotó vizsgálat, rendszeres ellenőrzés vagy – az erre alkalmas betegeknél – kezelés.
Forrás: Alzheimer’s & Dementia; NYU Grossman School of Medicine / NYU Health Sciences Library
