Tizenöt év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Jasveen Sanghát, azt a Los Angeles-i nőt, akit az amerikai sajtóban „Ketamine Queen” néven emlegettek, és aki a vád szerint olyan kábítószert adott el, amely Matthew Perry halálához vezetett.

A 42 éves, amerikai–brit kettős állampolgárságú nő tavaly szeptemberben öt vádpontban vallotta magát bűnösnek, köztük abban is, hogy ketamint terjesztett, amely halált vagy súlyos testi sérülést okozott. Az ügyészség szerint észak-hollywoodi otthona valóságos „drogkereskedelmi központként” működött, ahol tehetős és befolyásos ügyfeleknek árult különféle szereket.
Matthew Perryt, a Jóbarátok sztárját 2023 októberében találták holtan Los Angeles-i otthonának jakuzzijában. A nyomozás megállapította, hogy halálát a ketamin akut hatása okozta. A BBC emlékeztet: a ketamin disszociatív érzéstelenítő, amely hallucinogén hatásokkal is járhat, és elvileg kizárólag orvosi felügyelet mellett alkalmazható.
A tárgyaláson Sangha elsírta magát, miközben Perry hozzátartozói a bíróság előtt szólaltak fel. A bíró az ítélet kihirdetésekor úgy fogalmazott: a nőnek felelnie kell a bűneiért, és hozzátette, hogy az elmúlt években nem tanúsított valódi megbánást.

Amikor lehetőséget kapott, hogy megszólaljon, Sangha azt mondta: rossz döntései emberek életét törték derékba, és mélyen szégyelli, amit tett.
Az ítélet előtt Matthew Perry mostohaanyja, Debbie Perry arra kérte a bírót, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést szabja ki. A kedden benyújtott áldozati nyilatkozatában azt írta: Sangha „helyrehozhatatlan” károkat okozott.
„Ezt ön okozta… Ön, akinek megvolt a tehetsége ahhoz, hogy tisztességesen pénzt keressen, mégis azt az utat választotta, amely másoknak árt” – fogalmazott Debbie Perry. Azt kérte a bíróságtól, hogy a nő kapja a lehető legszigorúbb büntetést, hogy több családnak ne okozhasson hasonló fájdalmat.
A szövetségi hatóságok a házkutatás során több tucat ketaminos fiolát találtak Sangha Los Angeles-i otthonában, és azzal vádolták meg, hogy legalább 2019 óta egy észak-hollywoodi „raktárházból” látta el az ügyfeleit injekciós ketaminnal. Emellett több ezer tablettát is lefoglaltak, köztük metamfetamint, kokaint és Xanaxot tartalmazó szereket.
Sangha eleinte tagadta a vádakat, majd 2026 augusztusában, néhány héttel a tárgyalás kezdete előtt beleegyezett abba, hogy megváltoztatja vallomását. A vádalku részeként azt is elismerte, hogy 2019 augusztusában ketamint adott el egy Cody McLaury nevű férfinak, aki órákkal később túladagolásban meghalt.

