A világ már nem tudja elkerülni a globális felmelegedés másfél Celsius-fokos határának tartósabb, átmeneti túllépését – erre figyelmeztet az ENSZ Környezetvédelmi Programjának szerdán bemutatott új jelentése. A szakértők szerint a jelenlegi klímapolitika akár 2,8 fokos felmelegedéshez vezethet ebben az évszázadban, miközben az országok eddig vállalt intézkedései sem elegendők a párizsi klímacél teljesítéséhez. A helyzet azonban nem visszafordíthatatlan: a felmelegedés mértéke még mérsékelhető, és a század végére elvileg vissza lehet térni a másfél fokos szintre. Ehhez azonban olyan gyors és mélyreható kibocsátáscsökkentésre volna szükség, amely messze meghaladja a kormányok jelenlegi vállalásait. Az ENSZ új jelentése nem egyszerűen újabb figyelmeztetés, hanem részletes számvetés arról, mennyi idő és mozgástér maradt a legsúlyosabb következmények mérséklésére.
A világ országai több mint egy évtizeddel ezelőtt, a párizsi klímaegyezményben vállalták, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval két Celsius-fok alatt tartják, és erőfeszítéseket tesznek a másfél fokos korlát betartására. A cél mögött az a tudományos felismerés állt, hogy minden további tizedfok növeli a szélsőséges időjárási események, a tartós hőhullámok, az aszályok, az árvizek és az ökológiai károk kockázatát. Az azóta eltelt években a megújulóenergia-technológiák gyorsan fejlődtek, az elektromos közlekedés terjedése felgyorsult, és számos országban sikerült csökkenteni bizonyos ágazatok kibocsátását. A globális eredmény azonban nem elegendő ahhoz, hogy az éghajlatváltozás üteme a szükséges mértékben lassuljon.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP október 21-én bemutatott, Emissions Gap Report 2026: The Point of Return című jelentésében ezért már abból indul ki, hogy a másfél fokos határ átmeneti túllépése gyakorlatilag elkerülhetetlen. A kérdés többé nem kizárólag az, hogy sikerül-e elkerülni ennek a küszöbnek az átlépését, hanem az is, milyen magasra emelkedik a globális átlaghőmérséklet, mennyi ideig marad a veszélyesebb tartományban, és lehetséges lesz-e később visszaszorítani.
Mit mutat az ENSZ új klímajelentése?
2,8 °C – Ekkora globális felmelegedés következhet be a század során, ha a világ a jelenlegi klímapolitikát folytatja.
2,6 °C – A várható felmelegedés akkor, ha az országok teljesítik jelenlegi nemzeti klímavállalásaikat.
1,7–1,8 °C – A felmelegedés lehetséges csúcsa a legkedvezőbb, rendkívül gyors kibocsátáscsökkentést feltételező forgatókönyvben.
45% – Ennyivel kellene csökkenteni a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátást 2035-re a 2025-ös szinthez képest a kedvező éghajlati pályához.
69% – A 2040-re szükséges kibocsátáscsökkentés ugyanebben a forgatókönyvben.
A legfontosabb következtetés: a másfél fokos határ átmeneti túllépése már elkerülhetetlennek látszik, de a további felmelegedés mértékét és időtartamát még érdemben befolyásolhatják a következő évek döntései.
Akár 2,8 fokos felmelegedés felé halad a világ
A jelentés egyik legsúlyosabb megállapítása, hogy a jelenleg érvényben lévő kormányzati intézkedések mellett a globális felmelegedés ebben az évszázadban elérheti a 2,8 Celsius-fokot az iparosodás előtti időszakhoz viszonyítva. Ez nem azt jelenti, hogy a hőmérséklet minden országban pontosan ennyivel emelkedne. A szárazföldek, az óceánok és az egyes földrajzi térségek eltérő ütemben melegszenek, ezért a globális átlag mögött jelentős regionális különbségek húzódhatnak meg.
A kilátások akkor is kedvezőtlenek, ha valamennyi ország teljesíti a párizsi egyezményhez benyújtott jelenlegi nemzeti klímavállalását. Ebben az esetben az ENSZ számításai szerint nagyjából 2,6 fokos felmelegedéssel kell számolni. Még a legkedvezőbb, valamennyi nemzeti vállalást és további nettó zéró célkitűzést megvalósító, általános forgatókönyv is körülbelül 2,1 fokos felmelegedéshez vezetne. A mostani vállalások tehát nemcsak a másfél fokos célhoz képest elégtelenek, hanem a biztonságosabb éghajlati pályához szükséges intézkedésektől is messze elmaradnak.
Az idei előrejelzés a tavalyinál kedvezőtlenebb képet rajzol. Ennek egyik oka, hogy az Egyesült Államok kilépése a párizsi klímaegyezményből gyengítette a nemzetközi vállalások összhatását, miközben a korábbi kibocsátási adatok felülvizsgálata is módosította a számításokat. Az ENSZ szerint az elmúlt egy évben benyújtott új nemzeti klímacélok összességében alig változtattak a várható felmelegedésen. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a technológiai lehetőségek az elmúlt évtizedben jelentősen bővültek.
A szakértők szerint azonban a két és fél-három fok közötti felmelegedés sem eleve elrendelt jövő. A jelentés külön vizsgálja azt a rendkívül ambiciózus pályát, amelyen a globális átlaghőmérséklet a század közepén körülbelül 1,7–1,8 fokkal haladná meg az iparosodás előtti szintet, majd fokozatosan csökkenne. Ebben a forgatókönyvben nagyjából ötvenszázalékos esély lenne arra, hogy 2100-ra ismét másfél fokra vagy az alá kerüljön a felmelegedés. A lehetőség tehát továbbra is fennáll, de az eléréséhez szükséges feltételek rendkívül szigorúak.
Tíz éven belül csaknem felére kellene csökkenteni a kibocsátást
Az ENSZ számításai szerint a legkedvezőbb visszatérési pályához a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátást 2030-ra 18 százalékkal, 2035-re 45 százalékkal, 2040-re pedig 69 százalékkal kellene mérsékelni a 2025-ös szinthez képest. A számok nagyságrendje önmagában is mutatja, mekkora változásra volna szükség az energiatermelésben, az iparban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és az épületállomány működtetésében.
Ezzel szemben a jelenlegi nemzeti vállalások maradéktalan végrehajtása 2030-ra csupán 5–8 százalékos, 2035-re pedig 11–15 százalékos kibocsátáscsökkentést eredményezne. A különbség tehát nem néhány százalékpontnyi eltérés, hanem a szükséges erőfeszítések többszörösére rúgó lemaradás. A jelentés szerint 2025 és 2035 között évente átlagosan 5,7 százalékkal kellene csökkennie a globális kibocsátásnak ahhoz, hogy a világ a vizsgált legkedvezőbb pályára álljon.
Az ENSZ arra is rámutat, hogy a fosszilis energiahordozók szerepének visszaszorítása nélkül a célok teljesítése elképzelhetetlen. A szénalapú villamosenergia-termelést 2035-re legalább 75 százalékkal kellene csökkenteni a 2025-ös szinthez képest, 2040-re pedig gyakorlatilag ki kellene vezetni a globális áramtermelésből. A metán kibocsátását 2035-re legalább 25 százalékkal, 2040-re legalább 40 százalékkal kellene mérsékelni. Ezek nem már elfogadott, minden államra automatikusan kötelező jogszabályi előírások, hanem a jelentésben vizsgált kedvező éghajlati pályához szükséges tudományos feltételek.
A klímakockázatok ráadásul nem kizárólag az évszázad végén jelentkeznek. A felmelegedés minden további tizedfoka növelheti a szélsőséges időjárásból származó veszteségeket. A hőhullámok súlyos egészségügyi következményekkel járhatnak, a tartós aszályok veszélyeztethetik az élelmiszer-termelést, az intenzív csapadék és az árvizek pedig egyre nagyobb terhet róhatnak az infrastruktúrára. A mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a biztosítási piacok és az energiaellátás alkalmazkodóképessége ezért közvetlenül összefügg azzal, milyen gyorsan sikerül mérsékelni a kibocsátást.
A jelentés egyik legnehezebb kérdése a már kibocsátott szén-dioxid eltávolítása a légkörből. Az ENSZ szerint a legkedvezőbb forgatókönyv mintegy 320 gigatonna szén-dioxid kivonását és tartós tárolását feltételezi az évszázad során. Ez körülbelül nyolc évnyi, 2024-es globális szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. Az ehhez szükséges technológiák, természetalapú megoldások, beruházások és tartós tárolási kapacitások azonban egyelőre jelentős bizonytalanságot jelentenek. A visszatérés lehetőségét ezért nem szabad garantált eredményként bemutatni.
A technológia fejlődik – a politikai döntések nem tartanak lépést
A jelentés nem kizárólag a veszélyekre összpontosít. Az UNEP szerint a párizsi klímaegyezmény elfogadása óta számos intézkedés bizonyította, hogy a kibocsátás érdemben és viszonylag gyorsan csökkenthető. A megújuló villamosenergia-kapacitás a korábban vártnál háromszor gyorsabban növekedett, a napelemes rendszerek kiépítése pedig a várakozásokhoz képest hétszer gyorsabb ütemet ért el.
A jelentés több mint 220 klímapolitikai értékelés eredményeit is felhasználja. Ezek alapján az áramtermelésben vizsgált intézkedések átlagosan kilencszázalékos kibocsátáscsökkentést eredményeztek az értékelt esetekben, míg egyes gazdasági szabályozóeszközök, köztük a kibocsátáskereskedelmi rendszerek és a karbonadók, az adott ágazatokban 5–13 százalékos mérséklődést hoztak. Az eredmények nem jelentenek automatikusan minden országra alkalmazható megoldást, de azt mutatják, hogy a megfelelően kialakított intézkedéseknek mérhető hatásuk lehet.
A probléma az, hogy a sikeres beavatkozások eddig nem terjedtek el elég gyorsan és elég széles körben. Miközben a nap- és szélenergia költsége sok helyen versenyképessé vált, a villamosenergia-hálózatok fejlesztése, az energiatárolás, a nehézipar átalakítása és az épületek energiahatékonyságának javítása továbbra is hatalmas beruházásokat követel. Sok országban a gazdasági és politikai nehézségek lassítják az átmenetet, másutt a fosszilis energiahordozóktól való függőség és az ellátásbiztonsági félelmek akadályozzák a gyorsabb változást.
Az ENSZ szerint a következő évek döntései azért különösen fontosak, mert minden elvesztegetett időszak tovább emeli a várható hőmérsékleti csúcsot. A jelentés számításai alapján a jelenlegi ütemű szén-dioxid-kibocsátás minden további öt éve körülbelül egytized Celsius-fokkal növeli a várható legmagasabb felmelegedést. Ez első látásra csekély különbségnek tűnhet, globális léptékben azonban további éghajlati kockázatokat és gazdasági károkat jelenthet.
António Guterres ENSZ-főtitkár a jelentéshez kapcsolódó üzenetében hangsúlyozta, hogy a másfél fokos határ túllépése nem indokolja a cselekvés feladását. A cél most az, hogy a felmelegedés a lehető legkisebb mértékben és a lehető legrövidebb ideig haladja meg a küszöböt, majd az emberiség visszatérjen egy biztonságosabb éghajlati pályára.
A közelgő, Törökországban rendezendő COP31 klímakonferencia így különösen nagy jelentőséget kap. A tárgyalások tétje nem pusztán újabb politikai nyilatkozatok elfogadása, hanem az, hogy a világ legnagyobb kibocsátói képesek lesznek-e a korábbi vállalásoknál lényegesen gyorsabb, számon kérhető intézkedésekről dönteni. A jelentés számai alapján az idő egyre szűkösebb, miközben a rendelkezésre álló technológiák és a korábbi sikeres példák azt mutatják, hogy a változtatás lehetősége még nem veszett el.
Az ENSZ új figyelmeztetésének legfontosabb üzenete, hogy a következmények súlyossága továbbra is az emberi döntésektől függ. A másfél fokos határ átmeneti túllépése már nem kerülhető el a vizsgált éghajlati pályákon, de egy 1,8 fok körüli csúcs és a 2,8 fokos felmelegedés között hatalmas különbség van. Hogy melyik jövő válik valósággá, azt nagyrészt a következő évtized kibocsátási, energetikai és gazdaságpolitikai döntései határozhatják meg.
