Március 26-án a magyar politikai nyilvánosságot szinte teljesen a közelgő, április 12-i országgyűlési választás uralja. A kormánykritikus és a kormánypárti média ugyanazokra az ügyekre figyel, mégis egészen más történetet mesél el róluk. A közös nevező a kampány kiéleződése, a különbség pedig az, hogy ki mit lát benne: rendszerfáradást és fordulatot, vagy mozgósítást, szuverenitásvédelmet és visszavágást.
A kormánykritikus, sokszor leegyszerűsítve „baloldaliként” emlegetett sajtó fő témája most a Tisza előretörése. Fontos pontosítás, hogy a Tiszát nem klasszikus baloldali pártként, hanem centrumhoz vagy jobbközéphez közelebb álló ellenzéki erőként írják le. A Telex, a HVG, a Népszava és a 24.hu friss cikkei egyaránt azt emelik ki, hogy az új mérések szerint nőtt a Tisza előnye, és rekordközeli részvétel körvonalazódik.
Ebben a sajtótérben a kampány története alapvetően úgy jelenik meg, mint esély a politikai váltásra. A hangsúly a kutatásokon, az ellenzéki koordináción és azokon az ügyeken van, amelyek a kormány hitelességét támadhatják. Ilyen például a visszalépések kérdése, vagy azok az ügyek, amelyek Magyar Péter állításaihoz, illetve a lehallgatási és orosz kapcsolatok körüli vitákhoz kapcsolódnak. A keret itt az, hogy a választás nem pusztán pártverseny, hanem rendszerkérdés: marad-e a jelenlegi hatalmi berendezkedés, vagy jön valamiféle korrekció.
A jobboldali, kormánypárti sajtó ezzel szemben nem elsősorban a közvélemény-kutatásokat teszi a címlap közepére, hanem Orbán Viktor kampányát, országjárását, a béke üzenetét és a szuverenitás kérdését. A Magyar Nemzet és a Mandiner friss anyagai Orbán személyes jelenlétét, a tömegrendezvényeket és az országjárás lendületét hangsúlyozzák. A HírTV ehhez kapcsolódva a Tiszát gyakran konfliktusforrásként vagy provokátorként mutatja be, vagyis a kormánypárti térfél narratívája nem a Fidesz gyengülésére, hanem a saját tábor mozgósítására épül.
Ebben a keretben a választás tétje nem egyszerűen kormányváltás vagy maradás, hanem béke vagy háborús kockázat, nemzeti önrendelkezés vagy külső nyomás. Orbán kampánya ezt úgy állítja be, mint választást háború és béke között, és a mai hírekben ez szorosan összekapcsolódik Ukrajnával, az energiaellátással és Brüsszellel. A jobboldali sajtó ezt többnyire úgy fordítja le a belpolitika nyelvére, hogy Magyarországot nyomás alá akarják helyezni, a kormány pedig ellenáll.
A két oldal közti egyik legérdekesebb különbség nem is az, hogy miről írnak, hanem az, hogy milyen főszereplőt tesznek a történet közepére. A kormánykritikus lapoknál most a főszereplő többnyire a változás lehetősége: a Tisza, a bizonytalanok, a fiatalok, a visszalépések, a korrupciós vagy nemzetbiztonsági kérdések. A kormánypárti médiában ezzel szemben Orbán Viktor a középpont, aki járja az országot, támaszt ad a tábornak, és egyszerre védi az országot Brüsszeltől, Ukrajnától és a belső ellenfelektől. Ugyanaz a kampány tehát az egyik oldalon nyitott verseny, a másikon honvédő mozgósítás.
Közben van egy harmadik, makacs valóság is, amit egyik oldal sem tud teljesen kikerülni: a gazdaság állapota. A választás nyertese várhatóan kénytelen lesz visszafogni a költekezést, mert a költségvetési helyzet feszített. Ez azért fontos, mert akár a kormánypárti, akár a kormánykritikus sajtót nézzük, a kampány mögött ugyanaz a háttér húzódik meg: inflációs és növekedési gondok, szolgáltatási elégedetlenség, valamint az uniós források körüli bizonytalanság. A politikai keretezés eltér, de a gazdasági korlát közös.
A mai magyar sajtókép tehát nem két külön valóságot mutat, hanem ugyanannak a valóságnak két versengő értelmezését. A kormánykritikus oldal szerint a lendület az ellenzéknél van, és a választás történelmi lehetőség. A jobboldali oldal szerint a Fidesz kezében van a kezdeményezés, és a választás szuverenitási küzdelem.
Az biztos, hogy a magyar közélet egyszerre szól számokról, identitásról, háborúról, gazdaságról és arról, ki tudja hitelesebben elmondani:
merre menjen tovább az ország.
