A Tankcsapda története most Afrikától az Arénáig tart
Rendhagyó hangulatú sajtótájékoztatót tartott a Tankcsapda 2026. 03.18. reggel 10 órától, ahol a közelgő arénakoncert mellett egy egészen szokatlan témáról, az afrikai Budapest–Bamako ralin szerzett élményekről is részletesen beszámoltak. A zenekar következő időszakát így egyszerre határozza meg a sivatagi kaland, az új felállás megszilárdulása és a március 28-i nagyszabású koncert.
A túra során a csapat több ezer kilométert tett meg Európától Nyugat-Afrikáig, sokszor extrém körülmények között. Kölnből indulva mintegy 1200 kilométeres európai szakaszt teljesítettek, majd Afrikában további körülbelül 9000 kilométert vezettek, a teljes út pedig elérte a 25 ezer kilométert. A sofőr szerepét vállaló Fejes Tamás így fogalmazott:
„25000 km-t mentünk, hosszú távú vezetés miatt érdekelt a túra.”
A felkészülés sem volt mindennapi: autós szponzortól kapott anyagok és műhelyben szerzett gyakorlati tudás segítette őket.
„Kinyomtatott brosúrát kaptam, a javító műhelyben megmutatták, hogyan kell alkatrészeket leszedni és beilleszteni”
– mondta Tamás, utalva arra, hogy a terepen sokszor saját maguknak kellett megoldaniuk a műszaki problémákat.
Az út során folyamatosan változó és sokszor veszélyes körülményekkel szembesültek.
„Föl, le, jobbra-balra. Két felborult kamion, meg egy szakadék”
– idézte fel a tapasztalatokat. Marokkóban még hosszabb autópálya-szakaszok könnyítették a haladást, azonban a fekete-afrikai térségben már a terepviszonyok diktálták a tempót.
A mindennapok szigorú rend szerint teltek: hajnali kelés, eligazítások, majd napi 260–270 kilométeres szakaszok. A mezőnyben – amely tavaly mintegy 1400 résztvevőből állt – mindenki ugyanazzal a céllal haladt: estére eljutni a kijelölt állomásig. A csapat alkalmazkodott a körülményekhez: a kisbuszban főztek kávét, 2–3 kilogrammot fogytak, és mint elmondták, inkább a higiéniai viszonyok jelentettek kihívást, mint a fizikai terhelés.
A túra egyik legkülönlegesebb állomása egy marokkói koncert volt. A ramadán, valamint a logisztikai nehézségek – köztük egy homokba süllyedt kamion – ellenére végül sikerült megszervezni az eseményt. A sivatag közepén tartott fellépés különleges, szinte szürreális élményt jelentett a zenekar számára.
A sajtótájékoztatón a zenekar felállásának véglegesítése is kiemelt téma volt. Vörös Attila hivatalosan is a Tankcsapda tagja lett, így a zenekar ismét háromfős formában működik tovább. A döntés nem klasszikus kiválasztás eredménye volt, hanem egy fokozatosan kialakuló együttműködésé.
„Folyamatosak a feladatok, jóleső nyugalom és jóleső izgatottság”
– mondta Attila, aki korábban session zenészként több formációban is játszott, legutóbb tíz éven át a Leanderben. A zenekar tagjai hangsúlyozták: nemcsak a technikai tudás számít, hanem az emberi kapcsolatok minősége is.
Fejes Tamás egy szemléletes hasonlattal élve fogalmazott:
„Olyan, mint amikor valaki oltárhoz vezeti az első vagy második feleségét.”
Hozzátette, hogy a közös munka során derült ki: Attilával hosszú távon is együtt tudnak működni.
„Jó gitárosból sok van, de a jó tagsághoz ennél több kell.”
A személyes kapcsolat mélységét jól mutatja, hogy Attila gyerekkora óta ismeri a zenekart.
,, Fiam is lehetne, évtizedek óta ismerjük egymást. Útjaink egyszer csak keresztezték egymást. Büszke vagyok rá, legképzettebb gitárosa a Tankcsapdának. Attikának a túlképzettsége hatással lesz ránk. Lendületet és észt kap vele a zenekar a tudása alapján. A Tankcsapda a virágzás előtt áll.”
Tomi mesélte: Vörös Attila apukájával dolgoztak együtt, akivel jól összevesztek. Kiss Stadion, Iron Maiden-koncert: Tomi nagyon megrészegedett, túlitta magát és végigaludta a koncertet. Tízéves korától Attika jelen volt a Tankcsapda tagjai életében, a koncertjeiken aludt is.
A jövőt illetően a zenekar egyértelmű irányt jelölt ki: az új felállás hosszú távon stabil marad. Bár a közelgő koncerten még feltűnnek vendégzenészek, ez lesz az utolsó alkalom, amikor ilyen formában látható a csapat.
A következő nagy állomás március 28-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában, ahol körszínpados koncerttel lépnek fel, felidézve a 2017-es nagysikerű arénakoncert hangulatát. A dallista folyamatosan alakul, a zenekar célja, hogy a régi és új korszak elemei egyszerre jelenjenek meg a műsorban.
A Tankcsapda tehát nemcsak egy koncertre készül, hanem egy új korszak küszöbén áll. Több mint harminc év közös zenélés után a zenekar ismét képes megújulni, miközben a megszerzett tapasztalatokat – legyen szó színpadról vagy sivatagi útról – a következő időszakba is magával viszi.





